03.Ó1 - Ádvent 3. vasárnapja - Mt 11,2-10 /8.17

Amikor pedig János a börtönben hallott Krisztus cselekedeteiről, ezt üzente neki tanítványaival: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus így válaszolt nekik: „Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.” Amikor azok elmenőben voltak, elkezdett Jézus beszélni a sokaságnak Jánosról: „Miért mentetek ki a pusztába? Szélingatta nádszálat látni? Ugyan miért mentetek ki? Puha ruhákba öltözött embert látni? Hiszen akik puha ruhákat viselnek, a királyok palotáiban vannak. De hát miért mentetek ki? Prófétát látni? Azt láttatok, sőt - mondom néktek - prófétánál is nagyobbat. Ő az, akiről meg van írva: Íme, én elküldöm előtted követemet, aki elkészíti előtted az utat.

147; 1; 143; 137₁; _2-5

Keresztyén gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Mindenki által jól ismert ige, s helyzet, amelyről mai igénk szól. Ádvent a várakozás időszaka, s a jézusváró képbe nagyon is jól beleillik Keresztelő János alakja.

Az, aki kiáltó szó a pusztában; az, aki hirdeti Isten országának közelségét; az, aki csak Jézusra figyel. S nem fél, keményen ítél, felkorbácsolja az emberi lelkiismeretet és hirdeti az eljövendő ítéletet. Durva a ruhája, s szavai sem finomkodók. Nem néhány kiválasztotthoz, hanem mindenkihez szól. És a hatalom nem mindig tűri, nem mindig viseli el az igazságot, főleg ha az közvetlenül személyre szóló.

És János börtönbe kerül! Mennyi emberrel találkozott a Jordán partján, milyen sokan meghallották szavát, s a börtön csendjében, a magányban elbizonytalanodik. Visszapörgeti gondolatban az elmúlt idők eseményeit, amelyek között minden bizonnyal az első helyen van a Jézussal való találkozása. Eszébe jutnak azok a szavak, amelyekkel Isten bizonyságot tett Jézusról, amint megkeresztelése után kiszáll a Jordán folyó vizéből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm!”

S mégis! János tele van bizonytalansággal, kétkedéssel. Talán azt várta, hogy Jézus majd az ő helyére lép, és az ő megkezdett munkáját folytatja? Keményen, törvényt hirdetve, s ítéletétől lesz hangos a vidék?

Ezt várta, és másképpen alakul a helyzet. Mégsem Jézus az, aki a Megváltó? Tévedett? Ha nem megy ki a pusztába, ha nem hirdeti a Megváltó érkezését, ha nem mutat rá a bűnökre, akkor még most is szabad lehetne! Gyötrő kérdések, amelyek nem hagyják nyugodni. Választ akar kapni, s ezért küldi el tanítványait Jézushoz. Sok mindent hallott már Róla, a csodás gyógyítások, az embereket magával ragadó tanítások híre eljutott őhozzá is, de biztos akar lenni. Ezért Jézushoz fordul, mint a legilletékesebbhez!

Ma is tele van várakozással az egész világ! Ígéretek hangzanak el, teljesednek be, de sokszor nem úgy, ahogyan mi várjuk vagy gondoljuk. Csalódunk, legyintünk csak, vagy megpróbálunk mi is utánajárni a dolgoknak?

Mennyi félteértés terheli életünket, s nyomja rá bélyegét különféle emberi kapcsolatokra! Azért, mert mi másképpen gondoltuk, másképpen tudtuk. Vajon nem mi tévedtünk? Pedig legtöbbször milyen egyszerűen megoldható lenne a kérdés, csak oda kellene állni az illetékes elé és meg kellene kérdezni őt! De mi inkább mást kérdezünk, inkább másokhoz fordulunk, s nem is tudjuk megmagyarázni, hogy miért.

„Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” - hangzik János kérdése. Milyen sokszor csillant már fel a remény az elmúlt évszázadok folyamán, de mindeddig csak remény maradt. János kérdez, attól, Aki a legilletékesebb. S kérdésében ott van a készség is, hogy kész korrigálni, kész átértékelni, kész kiigazítani a Messiás-képet, ha szükséges.

„Te vagy-e az, akit várunk?” - hangzik a kérdés, s ma is nagyon sokan magukénak érzik ezt. Ahogyan János, úgy sokan ma sem értik, hogy Jézus miért nem ítél? Nem értik, hogy miért nem rostálja meg ezt a mai, különösen is „istentelenné” vált emberiséget? S miért nem hoz szabadulást, egy „jobb világot” azokra, akik az Ő útjain járnak?

Testvéreim! Bennünk még soha nem fogalmazódott meg ilyen, vagy ehhez hasonló kérdés, mint ahogyan egy idős, templomba járó néni fogalmazott:

Ezekben az újra meg újra felhangzó kérdésekben a soha meg nem szólalók csalódásai, kételkedései is benne rejlenek, hiszen sokan bólogatnak együtt-érzően a kifakadások nyomán.

Mint ahogyan ma is sokan kérdeznék: miért szenvednek a legnemesebb keresztyén szándékok, törekvések „hajótörést”, miközben az erkölcstelen törekvéseket siker koronázza? Miért van az, hogy amíg sokan még a betevő falatot is alig tudják előteremteni, addig mások szinte fáradság nélkül jutnak vagyonhoz és dúskálnak a jókban?

Be kell vallanunk, hogy Krisztus egyházának tagjaként gyakran jön ajkunkra a kérdés: vajon „jó lóra tettünk”, vajon jól választottunk? Tényleg is, Urunk, Te vagy az eljövendő, vagy valaki egészen mást várjunk?

Hiszen lépten-nyomon - akaratlanul is - egyeztetni próbáljuk a Jézus Krisztusról hallottakat és tanultakat, az általunk hirdetetteket a mindennapi élet tapasztalataival, úgy, ahogyan Keresztelő János is tette. Őt az foglalkoztatta, hogy a Messiás szava és cselekedete tükrében is helytálló-e az, amit ő hirdetett felőle? Ugyanakkor készséget és hajlandóságot is mutat arra, hogy Jézus válasza alapján kiigazítsa és átértékelje a maga Messiás-képét. Éppen ezért nem marad meg a kétségeskedő, kínzó gondolatoknál, hanem kérdésével az egyedüli illetékeshez, a válasz egyedüli jogos tulajdonosához, Jézushoz fordul. S ezzel példát mutat nekünk, hogy mi is Őt kérdezzük. Nem csak életünk ú.n. „határeseteiben”, betegségeink vagy kudarcaink között, hanem egészségesen is, sikeresen is; mert Ő életünk minden kérdésében, minden gondjában, de örömében is eligazítónk akar lenni. Ez az igazi, hamisítatlan, első kézből jövő, azaz magától Jézustól származó „KRISZTUS KÉP”. Amely hit-tapasztalatként jelenik meg a mindennapokban.

Amerre Jézus jár, ott élet terem. Az Ő jelenléte a mindennapokban, az emberek sorsának alakulásában, a „tettek mezején” mutatkozik meg. Isten hatalmát Jézus az ember javára fordítja, szent voltát a bűn elvételére használja, halált legyőző hatalmával feltámaszt a halálból. Az Ő Messiás voltát a megtapasztalható cselekedetei igazolják. Boldog az, aki felszabadult örömmel, megbotránkozás nélkül, feltétel nélküli hittel tudja fogadni a Jézus által így nyújtott bizonyosságot!

Jézus nem véletlenül fejezi be így a Keresztelő Jánosnak adott válaszát: „… és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem!”

Az ok ezekre a szavakra az, hogy Ő lehetségesnek tartja, hogy akár a hívő ember is megütközzék benne, és látása elhomályosodjék. Hiszen tapasztalata szerint még az övéi sem értik mindig, amit tesz. Ezért mondja például a tanítványoknak az Olajfák hegyén, elfogatása előtt, hogy: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán…” (Mt 26,31)

S mert tudja, hogy Ő éppen az ellenkezőjét teszi annak, amit Keresztelő János hirdetett, őt is félti és óvja a megbotránkozástól. Annál is inkább, mert nagyra értékeli az ő szolgálatát, és kiemeli személyét. Keresztelő János legnagyobb kiváltsága az, hogy Jézusra mutathat: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” A mi kiváltságunk pedig az, hogy bűneink ellenére is, kételkedő kérdéseink közepette is keres, és szeret minket. Mert azt akarja, hogy előbb vagy utóbb, de dönteni tudjunk mellette - de nem a magunk, hanem a Szentlélek erejével. S mondjuk ki - de már kételkedés nélkül, - hogy: mi elhisszük és tudjuk, hogy Te vagy az Eljövendő; hogy Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia! Ámen.