04Ádvent 4. vasárnapja - Jn 01,19-28.doc

Ez (Keresztelő) János bizonyságtétele. Amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: „Ki vagy te?” Akkor vallott, és nem tagadott. Ezt vallotta: „Én nem a Krisztus vagyok.” Erre megkérdezték tőle: „Hát akkor? Illés vagy te?” De kijelentette: „Nem az vagyok.” - „A próféta vagy te?” Így válaszolt: „Nem.” Ezt mondták tehát: „Ki vagy? - hogy választ adhassunk megbízóinknak: mit mondasz magadról?” Erre ő így felelt: „Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta.” A küldöttek között voltak farizeusok is, és ezek tovább kérdezték őt: „Miért keresztelsz tehát, ha nem te vagy a Krisztus, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt nekik: „Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek, aki utánam jön, és akinek saruja szíját megoldani sem vagyok méltó.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.

Ádvent 4. vasárnapján is, a várakozás időszakában, újra Keresztelő János alakja áll előttünk igénkben. Várakozás, remény, sejtés. Emberek, akik rendkívüli, szokatlan dolgokat tapasztalnak, akikben valamilyen felismerés éled fel, mennyire különbözőképpen viselkednek!

Van, aki távolról figyeli az eseményeket, úgymond, kivárja, hogy mi is történik. Van, aki egészen közel merészkedik, s nem fél, sőt annak a kockázatát is vállalja, hogy esetleg ő is érintetté válik. Van, aki néz, míg mások látnak; van, aki hallgat, míg a többiek meg is értik a felhangzó szót.

A kételkedés mindig is emberi tulajdonság volt! „Nem hiszek a szememnek!” - kiáltunk fel csodálkozásunkban. S főleg akkor, ha valami másképpen van, mint ahogyan mi képzeltük el.

Sokszor jut eszembe az a bolti élmény, amely a 80-as évek elején történt - az akkori Nyugat-Németországban. Fényképezőgépet szerettem volna venni, ezért tértem be az egyik csillogó kirakatú boltba. Belépve a boltba, elém állt az üzlet eladója s így kezdett faggatni: uram, mondja el elképzeléseit arról, hogy mit tudjon a gép! Meglepődtem a kérdésen, mert nem voltam hozzászokva az ilyen kérdésekhez. Itthon legfeljebb csak néhány gép közül választhattam abban az időben, s a választásban is a legfontosabb inkább csak az ára volt. Ott - a rengeteg, hatalmas kínálatból - csak segítséggel tudtam választani. Mert nem gondoltam a részletek ilyen pontosítására s felkészületlen voltam az ilyen kérdésekre. Mint ahogyan a farizeusok is, de talán még János is!

A választott nép már hosszú évezredek óta készült Jézus fogadására. Kutatta a próféták írásait, s figyelték a jeleket. Néztek, de nem láttak! Azt hitték, hogy ők egészen felkészültek már a méltó fogadásra. S várták annak az eljövetelét, AKI pedig már ott volt közöttük.

Keresztelő János ott áll a Jordán partján, tanít és keresztel. Ismerős számunkra a kép, de mégsem teljesen egyértelmű. Van, aki meghallva a megtérésre hívó szót, alámerül a folyóba s megkeresztelkedik; de van olyan is, aki csak tisztes távolban megállva, kérdezni tud csak.

Keresztelő János - különösen a kultikus tisztálkodási szertartás - a keresztség miatt gyakorolt mély benyomást a korabeli zsidóságra. Érthető, hogy egyházi emberekből alakult ú.n. „szakértői bizottságot” küldenek ki, hogy tisztázzák a helyzetet. Hiszen a tisztulási szertartás olyat követelt a hithű izraelitáktól, amire nézve nem kapott utasítást a mózesi törvényekben, sőt azon még messze túl is ment. S ehhez még kapcsolódott Jánosnak az az igéje, mellyel „Isten királyságának”, azaz a messiási üdvkor eljövetelének, beteljesedésének a közelségét hirdette. Ezért intéz hozzá a küldöttség - mintegy a legfőbb jeruzsálemi „egyházi hatóság” megbízásából - kérdést: „Kicsoda vagy te?” Ezzel a kérdéssel szólítja fel Keresztelőt, hogy igazolja magát, és igazolja azt, amit hirdet és cselekszik.

Kicsoda vagy te? - hangzik a kérdés. S mennyire egyszerű lenne a helyzet megoldása, minden érthetővé válna, szükségtelen lenne további magyarázkodás, ha ő lenne Illés, vagy a megígért Megváltó.

A kérdés mögött emberek állnak, akik várják a választ. Sokan talán azért is nem merték feltenni a kérdést, mert féltek a csalódástól. Mert amíg nem hangzik el a válasz, addig abban a hitben ringathatják magukat, amiben csak akarják.

Néha visszapörgetem az idő kerekét, s számomra is sok minden furcsának tűnik. Azon a bizonyos betlehemi éjszakán, amikor felragyogott a fény, és angyalok kara hirdette a Megváltó születését, - az tényleg kevés volt az embereknek? Az azóta eltelt mintegy harminc év, amely Jézus születése és nyilvános működésének kezdete óta eltelt, elég volt ahhoz, hogy kitörölje az emberek emlékezetéből a csodálatos eseményeket? Most, amikor megérteni akarnak dolgokat, már senki nem gondol Betlehemre? Pedig mennyivel könnyebb lenne megérteniük a jeleket, mert látássá válna a hit, és megtestesülne a reménységük!

Ki vagy te? - hangzik a kérdés. Az elhangzott mondatban van valami sejtés. Nem lehet véletlen, hogy annyian felfigyelnek ennek az embernek a szavára. Van benne valami, valami különös, valami egészen más!

„Tévedtek, ha engem gondoltok annak, de mégsem tévedtek, hogy itt keresitek Őt!” - érthetjük így is János szavait. „Jó helyen keresitek, csak jobban figyeljetek!”

Ők, ott - Megváltót, királyt várnak! Olyant, aki Úr, aki hatalmas, aki előtt nincs lehetetlen. A napkeleti bölcsek a királyi palotában keresték a Messiást, a zsidók azonban nem tartják lehetetlennek, hogy itt, a pusztában leljenek rá. Ki vagy te? - hangzik a kérdés. Benne vágyakozás, remény: a megoldás megtalálására.

Keresztelő János azonban így felel nekik: Nem én vagyok, de jó helyen kerestek! Nem én vagyok a várva várt, de itt megtalálhatjátok, eljuthattok Hozzá! Hiszen én azért jöttem, hogy kiáltó szó legyek a pusztában, hirdessem a Király érkezését! Hogy eltávolítsak minden akadályt, egyenessé tegyem az utat! Azt az utat, amely az emberi szívekhez, amely az emberi szívekbe vezet. Segítek, hogy te is felismerd; segítek, hogy te is találkozhass Vele. Hogy te is az Övé lehess! Mert Ő - hozzád is jön, akar veled találkozni, a TE Királyod is akar lenni! Csak akard Őt!

Karácsony ünnepe előtt, vajon nem feledkezünk-e meg éppen Őróla? A kirakatok ragyogása elvakítja szemünket, az ünnepi rohanás, a kitűzött feladatok sokszor örömtelenné teszik a karácsonyt. Titokban talán nem is az ünnep érkezését, hanem az elmúlását várjuk. A reklámok villogása mellett szívünkben is csak hideg ragyogás van? A látszat uralkodik, s az a fontos, hogy mit szólnak majd a szomszédok, a rokonok?

János tudja, hogy Jézus ott van, csak még nem ismerik fel. És mi? Mire használtuk fel ezt a mostani ádventet? Mire készültünk? Csak rohantunk, csak a külsőségek határozták meg ezt az időt? A sorban felgyulladó gyertyák a bennünk levő örömöt, vagy az idegességet fokozták csak? Milyen lesz a mi karácsonyunk? Belerogyunk a fáradtságtól a székbe, vagy tudunk felszabadult örömmel örvendezni is?

Mi hol vagyunk? Hol tartunk az úton? Csak hallottunk Róla, vagy meg is mertünk szólalni? Milyen jó lenne, ha megérkezne hozzánk is. Ahogyan Bódás János írja Bennünk szüless meg, Jézus! c. versében:

Karácsony közel van! Milyen jó lenne testvéreim, ha Ő lehetne számunkra a legnagyobb ajándék! Aki értünk és közénk jött, hogy a legnagyobbat, a legdrágábbat adja: békességet Istennel, bűnbocsánatot, és örök életet. Ámen.