12Újév - 1Móz 17,01-08.doc

Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az Úr, és ezt mondta neki: Én vagyok a Mindenható Isten. Járj színem előtt, és légy feddhetetlen! Megajándékozlak szövetségemmel, és nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat. Ekkor Abrám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá: Ez lesz az én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel! Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek. Nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled. Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. Neked és utódaidnak adom a földet, ahol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek.

Sokszor érezzük úgy, hogy „lehetetlen küldetés”-ben járunk. Kevés az erőnk, a körülmények mind ellenünk vannak, és olyan jó lenne megtalálni azt, aki ugyanazt akarja, mint mi, aki segítene céljaink megvalósításában, akivel szövetségre lehetne lépni - megbízható, biztos szövetségre.

Nos - kedves testvéreim - ennek az évnek az elején hatalmas ajándékot kapunk: szövetséget, magával Istennel. Egész évre szóló kincsünk lehet ez. Értékesebb, mint bármely más karácsonyi ajándékunk. Isten egy olyan szövetséggel ajándékoz meg Abrám-Ábrahámon keresztül, amely szövetség az örökkévalóságra szól!

Felbecsülhetetlen értéke mellett mégse gondoljuk, hogy könnyű prédáról lenne szó. Abrám igencsak sokat kellett, hogy várjon. Először is 75 éves volt, amikor az Úr elhívta őt. Az ígéretek elhangzottak ugyan, hogy „Ez lesz az én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel! Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek. Nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled. Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. Neked és utódaidnak adom a földet, ahol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek.” (1Móz 17,4-8). De nem sok látszott belőlük, hiszen a legfontosabb, az utód hiányzott. Pedig már igencsak idős volt az ősatya.

Már 24 éve annak, hogy elhagyta otthonát, és hol vannak az ígéretek? Bizony, mi könnyedén tekintünk rá, mint a hit atyjára, hiszen tudjuk a későbbi eseményeket. Persze a folytatás ismeretében, - utólag - már könnyű. Azonban Abrámnak igencsak sokat kellett járnia a türelem iskolájába. Ábrahámnak bizony hosszan tartott, míg a türelem iskolájába járt! 75 évesen kapja elhívását, most 90 évesen az ajándékszövetséget — és csak 100 éves korában született meg Izsák, a megígért gyermek!

Ezt a szövetséget nemcsak az jellemzi, hogy 90 éves fejjel nyerte el, hanem az is, hogy ez a szövetség — ahogyan a fejezet további részeiből kiderül — a körülmetélkedés szövetsége. Ez tulajdonképpen a keresztség előképeként is értelmezhető, ilyen módon elmondhatjuk, hogy most, körülmetélkedése alkalmából keresztnevet is kap az ősatya. Az egyház ősi szokásában, amikor legtöbbször felnőtteket kereszteltek, kaptak/választottak egy másik nevet is maguknak. Később pedig, amikor már a gyermekek megkeresztelése volt a jellemző, nem új névként, hanem egyszerűen keresztnévként kapták ezt a nevet. (Sokszor az alapján, hogy melyik szent napján születtek — Luther is így lett Martin/Márton.)

Ehhez hasonlítható az, ahogyan az ősatya kap új nevet. Nála ez egy apró módosítást takart a hangzásban — de hatalmas változást a jelentésben! Abrámból, azaz `atyám nagy'-ból Ábrahám, azaz `nagy nép atyja' lett. Nevetséges ilyen nevet adni annak, akinek még gyermeke sincs. Így hát gyakorlatilag úgy kapja a „nagy nép atyja” nevet, hogy még csak gyermeke sincs, és olyan korban is jár, amelyet a többség meg sem él, nemhogy még ilyenkor születhetne gyermeke! A neve épp ellenkezője volt annak, amit élete mutatott. De Istenre hagyatkozott, és örömmel öltötte magára a Tőle kapott új nevet.

Hiszen épp ez a hit lényege! Hogy Isten szavát akkor is hiszem, ha épp az ellenkezőjét mondja, mint amit az ember lát. Hogy elhiszem, hogy a világ Isten szavára állt elő, amikor még ha az iskolákban mást is tanítottak. Hogy elhiszem, hogy nagy nép leszek, még ha nincs is gyermekem. Hogy elhiszem, hogy az a lázító eretnek, aki ott függ a kereszten, az Isten Fia, még ha a vallási vezetők az ellenkezőjét is mondják. Hogy elhiszem, hogy az evangélium az egyház legnagyobb kincse, még ha az emberek szemében oly értéktelen is. Hogy elhiszem, hogy a keresztről szóló beszéd Isten ereje, még ha az emberek számára bolondság is, a zsidók számára pedig egyenesen botrány. Mert nekünk, - ha hiszünk benne, - üdvösséget jelent, nevessen és átkozódjon bármiképp a világ! Ez a szövetség, ez az új név, Jézus neve legyen a mi „jelszavunk”, a mi újévi ajándékszövetségünk, ahogyan Ábrahám ajándékszövetsége volt az ő új neve!

A szövetség azonban nem csupán egy külsődleges változtatás. Tudhatta, hogy az új nevét nem azért kapta, hogy az Úr megtréfálja, és mindenki csak nevessen rajta. Hanem azért kapta, hogy az ajándékba kapott örök szövetség legfőbb következménye az legyen, hogy neki is és utódainak is Isten legyen az Úr.

Mert az az igazság, hogy akinek nincs Istene, annak semmije sincs. Bár ateisták fennen és büszkén hangoztatják, hogy ők már vannak annyira felnőttek, hogy ne kelljen nekik semmi pótszer, aki gondoskodik is róluk, felügyel is rájuk, ellenőrzi is őket, végképp nem kell, akinek számadással tartozzanak — mégis, az az igazság, hogy akinek nincs Istene, az a lehető legszegényebb, legszerencsétlenebb ember! Nyomorúsága egyszerűen leírhatatlan. Akinek nincs Istene, és akinek így nincs örök szövetsége, annak semmije sincs valójában.

Ábrahám és utódai mind örökösök. Örökösei Kánaán földjének. Bizony, ehhez is mérhetetlen hit kell, hogy az ember el ne nevesse magát! Lehet, hogy Abrám szépen meggazdagodott, lehet, hogy sok szolgája volt, lehet, hogy még ütőképes hadsereget is birtokolt szolgaseregében és Lót kiszabadítása kedvéért levert négy királyt is a Sziddím-völgyben (14,1kk.), de hát azért Kánaán elfoglalása sokkal több, mint négy városállam legyőzése!

Magunkra is hányszor tekintünk így! Kicsik vagyunk, nem mi diktálunk! Kicsi ország vagyunk — el kell fogadnunk a nagyok ránk erőltetett akaratát, alkalmazkodnunk kell a többséghez. Kicsi egyház vagyunk, el kell fogadnunk az állam, vagy épp a nagyobb felekezetek ránk erőltetett akaratát, alkalmazkodnunk kell a többséghez. Kicsi gyülekezet vagyunk, el kell fogadnunk a felülről ránk erőltetett szabályokat, alkalmazkodnunk kell a többséghez. Azt mondjuk: ez a realitás, ezt el kell fogadni, tudomásul kell venni. De észre vesszük-e ilyenkor, hogy ez a hitetlenség szava?

Hát Ábrahám nem volt nálunk sokkal, de sokkal jelentéktelenebb? Igen, amikor a realitásokkal számolt az ősatya, akkor „ezt mondta feleségének, Szárajnak: Nézd csak! Tudom, hogy szép arcú asszony vagy. Ha meglátnak az egyiptomiak, azt mondják majd: Ez a felesége! És engem megölnek, téged pedig életben hagynak. Mondd, hogy a húgom vagy, hogy jó sorom legyen a te réveden, és életben maradjak általad.” (12,11b-13.) Lett is aztán bonyodalom belőle! Nem egyszerűen az, ami az egyiptomi udvarban történt, bár az sem apróság — de leginkább a hitbeli következmények miatt: egyrészt Isten hosszú időre elhallgatott, másrészt évtizedekre vetette vissza ezzel a hitetlen, emberi ügyeskedéssel az ígéreteket.

Hasonló problémák keletkeztek, amikor az utód tekintetében is a realitásokkal számolt, és nem Istennel... Ez a jelentéktelen Abrám mégis — nem az ügyeskedései révén, hanem — ígéret által örökölte örököseiben-utódaiban az országot — bár jó néhány évszázadot várnia kellett a `kivitelezésre'. Nem a realitások révén, hanem hit révén birtokolhatta azt! Mi se arra számítsunk, hogy „örökös voltunk” már most meglátszik rajtunk! Mégis örökösök vagyunk, nem a realitások alapján, hanem hit alapján, Isten ígéretei alapján. Nem származunk ugyan testileg Ábrahámól — de annál inkább származhatunk lelkileg tőle! Ha egyszer „Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak” (Mt 3,9.), akkor hogy ne tudna még inkább fiakat támasztani azoknak, akik Ábrahám hitének örökösei! Hiszen az apostol is ezt fejtegeti: „Azért adatott tehát az ígéret a hit alapján, hogy kegyelemből legyen, és így bizonyos legyen az ígéret Ábrahám minden utóda számára: nem csak a törvény alatt élőknek, hanem az Ábrahám hitét követőknek is. Ő mindnyájunk atyja Isten színe előtt, ahogyan meg van írva: `Sok nép atyjává tettelek.' Mert hitte, hogy Isten megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket.” (Rm 4,16-17.)

Az örökség tehát kiteljesedve Ábrahám lelki-hitbeli utódaira is érvényes. Mi magunk is az ország örökösei vagyunk — mégpedig nem egyszerűen egy földi országnak, hanem Isten országának. A Római levélben ezt olvashatjuk: „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Rm 8,16-17.)

Kedves testvéreim! Éljünk hát úgy az új esztendőben, mint akik hit által Isten szövetségének megajándékozottjai lehetünk! Akik az örök szövetség ajándékozottjai lehetünk! Éljünk úgy az új évben, mint akik hit által a `sok nép atyjának' utódai lehetünk. Éljünk úgy az új évben, mint akiknek hit által Istenük van! Éljünk úgy az új évben, mint akik hit által örök országot örökölnek!

Ennek - a 2025-s - évnek az igéje így hangzik: „Mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg.” (1Thessz 5,21) Hát itt az idő és a lehetőség. Mert - amint Füle Lajos versében hangzik: „Siessetek, hamar lejár! / Kegyelme már régóta vár.