14.Ó2 - Vízkereszt utáni 2. vasárnap - Rm 12,06-16 /12.28

Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: ha prófétálás adatott, akkor a hit szabálya szerint prófétáljunk, ha valamilyen más szolgálat adatott, akkor abban a szolgálatban munkálkodjunk: a tanító a tanításban, a buzdító a buzdításban, az adakozó szerénységben, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel. A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak. A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet. Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok. Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint.

89; 1; 469; 277

Keresztyén gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Ha valakinek elromlik a TV-je, elég felhívni a szerviz számát, és bemondani a készülék típusát. Mert az azonos típusú készülékek teljesen megegyeznek, egyformák. A gyárakban sorozatban készülnek a berendezések, futószalagon. Az egyik pont ugyanolyan, mint a másik.

De mi, emberek, milyen csodálatos teremtményei vagyunk Istennek! Embermilliók és milliárdok? Mégis különbözőek, mind. Nincs két teljesen egyforma ember. De nem csak kinézetben, hanem még a kegyelmi ajándékokban is különbözőek.

Gyakran mondunk véleményt másokról, értékeljük őket adottságaik, tehetségük szerint. És ez az értékelés szerint bizony van értékesebb és kevésbé értékes élet. De mit ér bármilyen tehetség, ha nem, vagy nem jól, netán visszaélnek vele.

A különbözőségben rejlik az erő, a különbözőség összhangjából születik az egység. Szükség van mindenkire, mindenki szolgálatára - az Istentől kapott ajándék mértéke szerint.

Vannak, akik mindig reflektorfényben élnek, de sokan vannak, akik a háttérben munkálkodnak hűségesen. Mindenkinek megvan a helye, ahol nélkülözhetetlen. Míg máshová kerülve nemcsak feleslegessé, de károssá is válhat.

Ha egy egészen kicsiny csavar - amely rögzíti a fogaskereket - kiesik a helyéről, a tengely hiába forog, a kereket nem hajtja. De máshova hullva a csavar, a többi fogaskerék közé, még törést is okozhat.

Talán mindenki által ismert történet, amikor a kéz, a láb, és a száj fellázad az egész gyomor ellen.

És úgy is tettek. Nem dolgozott a kéz, nem mozdult a láb, nem rágott a száj, és nem volt mit elnyelni a gyomornak.

Mi lett a vége? Az egész test elerőtlenedett!

Vagyis mi a tanulság? Mindenkinek szükséges végeznie tehát a feladatát, különben megáll az élet.

Minden keresztény élete is, de a keresztyén közösség rendje is Krisztus dicsőségét hirdeti. Minden - és ez a szó nagyon fontos.

Mert az életünk szolgálat. Különféle kegyelmi ajándékokat kapunk a szolgálatra. Sőt - maga a szolgálat, annak lehetősége is kegyelmi ajándék. Pál apostol ebben az igében összefoglalja a két legfontosabb ajándékot: az igét, és a szeretetszolgálatot. Hiszen a prófécia és a diakónia - vagyis a szeretetszolgálat - a keresztyén élet tartalmát mutatja meg. Míg az egyik eligazít, megerősít, vigasztalást nyújt, Istennel való közösségbe állít, addig a másik a mindennapoknak ad tartalmat és a mindennapokban mutat célt.

Mert ezekben az ajándékokban tükröződik vissza Isten szeretete a mi életünkben.

Szolgálni, különféle módon, önzetlenül, szeretetben!

A napokban volt egy évforduló: 150 éve (1875. január 14.) született Albert Schweizer, a Nobel-békedíjas német polihisztor, orvos, teológus, orgonaművész, zenetudós, író, a 20. század nagy humanistája. Élete egy részét Afrikában töltötte, ahol kórházat hozott létre. Hogy biztosítsa a működését, időnként koncerteket tartott Európa szerte, aminek bevételét erre fordította. Szolgált, sokféle módon, önzetlenül, szeretetben. Reá emlékezünk - legalább is az idők távolában. De sokan éltek mellette és körülötte is, akik nélkül nem tudta volna mindazt megcselekedni, amit velük sikerült. A mellette élők feledésbe merültek, pedig ők is szolgáltak, különféle módon, önzetlenül, szeretetben!

Gyakran vagyunk képmutatók. Gyakran beszélünk a szeretetről, de nem cselekedjük!

Talán nincs is olyan szó, amelyikről annyit írtak és beszéltek volna, mint a szeretet. Regények, versek, tanulmányok hosszú sora. De a legtöbbnek az indítéka az önzés, az érdek, a számítás.

„A szeretet ne legyen képmutató!” - mondja Pál. Hiszen csak az őszinte szeretetnek van jövője. Mert minden lepel - bármilyen jól is takarja hiányosságunkat - egyszer lehull. Minden hátsó szándék egyszer úgyis napvilágra kerül. A képmutatás nélküli, őszinte szeretetnek van csak helye és jövője az egyházban.

Az őszinteség nélkülözhetetlen. Mindnyájan tudjuk, hogy Isten előtt nincs rejtve semmi. Ő a titkok, a gondolatok ismerője.

Az egyházban szolgáló, egész életüket az egyház, s Krisztus szolgálatának áldozó női szerzetesek, a diakonisszák, arra a kérdésre, hogy miért döntöttek úgy, hogy ezt a lemondásokkal teli életet választják, azt felelték: hálából. Hála az Isten végtelen szeretetéért, hála Krisztus embert mentő keresztáldozatáért. Isten szeretetére a válasz csak a hála, csak az őszinte szeretet lehet. Isten igazsága igazságtalansággal nem lép kapcsolatba.

Pál számára a keresztyén ember elképzelhetetlen „nyitott szív” nélkül! S ebben a „nyitott szív”-ben nem csak azok foglalnak helyet, akik segítségre szorulnak, hanem azok is, akik segítséget adhatnak.

Szeretetben, szeretettel! Milyen keskeny út, melyről oly könnyű letérni. Luther két eltévelyedést, két tévutat mutat meg: az egyik a képmutató szeretet, amely szemre tetszetős, de gyűlölettel van tele; a másik a személyválogató és rangsoroló, osztályozó, kirekesztő, és gyakran szeretetnek véli azt, ami már nem az.

„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” - mondja. Minden! Válogatás nélkül. Így szolgáljatok - testvéreim, - az Úrnak!

Láttam egyszer egy filmet, ahol az érkező vendéget egy plakáton ez a mondat köszöntötte: „Isten hozott, örülünk!” A feliratot késztő bennszülött megkérdezte a gazdát: „miért ezt írtad le, ha a szívedben nem úgy érzed?” Te tudsz-e szívből, őszintén örülni Isten ajándékainak?

Hányszor mi is mást mutatunk kifelé, mint amit érzünk! Amikor nem a szeretet, hanem az érdek vezérel. Mert jó benyomást akarunk tenni, közben ki nem álljuk a másikat. Hányszor nincs összhang a külsőnk és a belsőnk között! Pedig a szeretet az összhangot akarja!

„Ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosokhoz tartsátok magatokat!” - mondja Pál. Ők legyenek a példaképeitek! Ők, a kicsik, az alázatosak.

Sokan vannak, akiket csodálattal veszünk körül. Akiket szeretnénk követni, akiket csodál a világ. Pedig hányan vannak, akik kicsinységükben válnak igazán vonzókká. Akik nem a világ elvárásainak akarnak megfelelni. Hányan vannak, névtelenek, az egyház szolgálatában is. Akiket a saját környezetük második vagy harmadik generációja már elfelejt. Kicsinységük ellenére, az ő szolgálatukon át ível Krisztus dicsősége évszázadokon át, összekötve múltat és jelent; hirdeti Isten irgalmasságát, hűségét, szeretetét és erejét. Ebben a közösségben teljesedik be az ígéret. Rejtve marad a földi tekintetek elől, de a „hit” látja mindazt, amit az Úr elkészített az övéi üdvössége számára.

E rövid szakaszhoz csak néhány gondolat! Ugye milyen csodálatos, hogy a kegyelmi ajándékok sokféleségében válik végül teljessé szolgálatunk. Lesz egyé, Istennek tetsző szolgálattá: az Ő tetszésére, és a mi üdvösségünkre. Ámen.