19.Ó1 - Hetvened vasárnapja - Mt 20,01-16 /9.9

„Hasonló a mennyek országa a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor kiment kilenc óra tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül, és ezt mondta nekik: Menjetek ti is a szőlőbe, és ami jogos, megadom nektek.  Azok pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra tájban, és ugyanígy tett. Amikor pedig késő délután öt óra tájban is kiment, még mindig talált ott álldogálókat, és megkérdezte tőlük: Miért álltok itt egész nap tétlenül? Azok pedig így válaszoltak: Mert senki sem fogadott meg bennünket. Erre ezt mondta nekik: Menjetek ti is a szőlőbe! Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a vincellérjének: Hívd elő a munkásokat, és fizesd ki a bért, az utolsókon kezdve az elsőkig. Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor azután az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől. Ő pedig így felelt egyiküknek: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul: Nem egy dénárban egyeztél-e meg velem? Vedd, ami a tied, és menj el. Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok? Vagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok? Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.” 

337; 3; 320; 293/471

Keresztyén gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Az előzményeket nem ismerve, ha csak azt a részt hallva, amikor példázatunk gazdája este maga elé hívja munkásait, hogy kifizesse bérüket, bizony túlságosan is ismert lenne a helyzet. Az elégedetlenkedés, a zúgolódás, a vélt igazság keresése mindig is igazi, emberi tulajdonság volt. Elgondolunk valamit, és ha az másképpen történik, - s főleg más számára jobb a vártnál - egyből fölemeljük a szavunkat, egyből igazságot akarunk.

Folyton zúgolódunk, elégedetlenkedünk. Persze nagyon vigyázunk a látszatra is. Az igazság bajnokaiként akarunk fellépni, de valójában önmagunkért, s egyúttal mások ellen harcolunk. Mindent számokkal akarunk mérni és értékelni, mindig csak a teljesítményt akarjuk figyelembe venni. S a legnagyobb hibánk, hogy Istenre is ezt a nézőpontot akarjuk rákényszeríteni.

A napszám és órabér ma is ismert fogalmak. Tudjuk, hogy a napszám az órabér többszöröse. Egy egész napi kemény munka bére.

Mégis, ennek az ellenkezőjét olvashattuk. Hát hogyan lehet egyenlő, hogyan lehet azonos a napszám az órabérrel, az egy órai munka ellenértéke az egész napi fáradtságéval? Ezt kérdezik azok a példázatbeli munkások is, akik egész nap dolgoztak a Gazda szőlőjében. Nagyon sok elgondolkodtató mozzanat van igénkben, de a kishitűség nem az aggodalmaskodásban, hanem a lázadásban fedezhető fel. A Gazda mindenkit felvesz, mindenkit alkalmaz, olyanokat is, akiket mások nem vesznek fel, akik másoknak nem kellenek. S ennek ellenére, vagy éppen ezért(!?) vannak közöttük is olyanok, akik bírálják a Gazda eljárását. Ő szóba áll velük is, nem fojtja beléjük a szót. S így mi is választ kaphatunk néhány, gyakran méltatlankodó, lázadó, számon kérő felhangokkal kísért kérdésünkre is.

Jézus példázatában erősen hangsúlyos a munkások elhívása. Van, aki 12 órán át dolgozik, de van olyan is, aki 9, 6, 3, vagy csak egy órát. Milyen jelentős a különbség az elsőként és az utolsóként elhívott között! Az egyik szinte minden erejét beleadta a munkába, tűrte a nap hevét, míg a másik éppen csak belekóstolt a munkába!

A Gazda - akiről a példázat szól - maga Isten; a munkások pedig mi vagyunk. Mert mi mindnyájan arra rendeltettünk, hogy munkálkodjunk a világban. Már a legelső emberpárnak is feladatává tette, hogy „az Édenkertet művelje és őrizze”. Az ótestamentumi bölcs ember a hanyag embert arra inti, hogy a hangyától tanuljon szorgalmat. Jézus pedig azt mondta a tanítványoknak: „Munkálkodjatok, amíg nappal van, mert eljön az éjjel, amikor már senki sem munkálkodhat.”

Pál apostol még határozottabban fejezi ki a munka szükségességét, és ítéli el a dologtalanságot, amikor azt mondja: „Aki nem dolgozik, ne is egyék!”

Nagyon helytelenül fogják fel azok a keresztyénséget, akik a lényeget a világtól való visszavonultságban, a tétlen életben vélik megtalálni. A másik véglet pedig az, amikor a munkát kötelességnek és tehernek tekintik csupán.

Az Isten nevében végzett munka azonban áldás kell, hogy legyen. Ugyanígy az Isten országáért, más szóval, a mai példázatunk szavaival az Úr szőlőjében végzett munka is áldássá kell, hogy váljon.

Jézus a szőlőhöz hasonlítja a mennyek országát. Ahogyan a szőlő hozza a legfinomabb gyümölcsöt, úgy az Isten országa termi az élet legáldottabb gyümölcseit: a békét, a nyugodt lelkiismeretet, a zavartalan örömöt.

Ahogyan a szőlő művelése, rendben tartása sok erőt kíván, úgy Isten országában is sok a tennivaló. Sok a tisztogatni, metszeni való. De Isten országában is van sok gyom, amelyet gyökerestül kell kihúzni, hogy elpusztuljon, s el ne hatalmasodjon; sok a bűn és az indulat, s van sok gyenge vessző, amit óvni és védeni kell, hogy megerősödjön.

Bizony, van munka minden időben. Ezért is megy ki annyiszor a Gazda, hogy munkásokat fogadjon. S akit csak talál, mindenkit felfogad és küld. Egész nap, minden időben hangzik a hívás!

Sok, és sokféle a munka, mindenki megtalálhatja a maga egyéniségének és képességének megfelelőt; a kora reggeli órában munkába állók, a gyermekek és ifjak mellett az estefelé elhívott idősek éppen úgy, mint az életük delén levők, férfiak és nők is.

Szőlőtermő vidéken nem ismeretlen, hogy mennyiféle tennivaló van egész évben a szőlőben. Sokféle fajta munka, de mégis egy cél szolgálatában.

Bár a világi életben előfordulhat, hogy valaki nem kap munkát, de Isten országában, az Ő szolgálatában ez lehetetlen. Nála mindenkinek megvan a maga hivatása, feladata, küldetése. Isten mindenkit fel tud, és fel is akar használni; ezért hangzik újból és újból a parancsa: „menjetek el ti is a szőlőbe, s ami igazságos, megadom nektek!”

S amikor azután eljön az este, mindenkinek 1-1 dénárt adat. Ahogyan a felfogadásnál, úgy a jutalom osztásánál sem tesz különbséget. Nem kérdezi, hogy mit és mennyit dolgoztak, hanem csupán csak azt, hogy neki dolgoztak.

Amikor majd ítéletet tart felettünk, akkor sem azt nézi, hogy milyen munkát végeztünk, sem azt, hogy milyen földi hivatást töltöttünk be. Hanem azt, hogy kinek a szolgálatában álltunk. A földiekben való fáradtságot megszentelte-e az Istennek való szolgálat? S ahogyan a munka minőségében, úgy a munkaidő tartamában sem tesz különbséget. A nap végén munkába állókat éppúgy fizeti, mint a napkeltekor munkába állókat. Nem kérdezi, ki, meddig dolgozott, hanem - mivel úgy látszik, mindenki egyforma hűséggel és szorgalommal munkálkodott - egyforma fizetésben részesíti őket.

Az a Péter, aki az elsők között állt be a „szőlőmunkások” közé, aki az elsők között lett tanítvány, nem kap többet Pálnál, aki pedig jóval később, talán csak a 6. órában kapta az elhívást. Vagy az a bűnbánó gonosztevő, aki a kereszten, a 12., vagyis szinte a legutolsó órában tért meg.

Az egyenlősdi miatt az elsők zúgolódni kezdenek. Igazságtalannak tartják azt, hogy akik egy órát dolgoztak, ugyanannyit kapjanak, mint ők, akik 12 órán át szenvedték a nap terhét. Nem tudják a gazda eljárását megérteni. Emberi felfogás szerint ma is sok ilyen érthetetlen dologgal találkozunk.

Az egyik ember egész életén át küzd, fárad, míg a másik minden nehézség nélkül él. Az egyik ember hosszú életet él meg, míg a másik csak néhány napos, néhány éves korában, betöltetlen reményekkel kénytelen elbúcsúzni a világtól. Csoda-e, ha e „visszásságok” láttára megrendül sok ember hite? Tompa Mihály Isten akaratja c. versében így fakad ki:

„Te szám szerint tudod fejünk hajszálait

S hogy boldogok legyünk, a létet úgy adod!...

Ezernyi könny s nyomor mégis honnét van itt...!? -

Uram, nem érthetem a te akaratod! ”

De hogyan is érthetnénk, hiszen az Ő gondolatai nem a mi gondolataink, az Ő útjai nem a mi útjaink (Ézs 55,8). Mi csak a külsőt nézzük, Ő a belsőt; mi a tetteket mérlegeljük, Ő a szívet. Mi az időt számolgatjuk, míg nála ezer esztendő annyi, mint egy nap, - néhány nap, vagy 70-80 esztendő nem jelent különbséget. Nem az életkorunk, hanem az Ő szolgálatában tanúsított hűségünk szerint ítél meg minket. Nem azt nézi, mit és mennyit, hanem hogy hogyan dolgoztunk. Aki hűséggel dolgozott, még ha csak egy órát dolgozott is az ő szőlőjében, az biztosan elveszi a méltó jutalmat, az örök boldogságot.

A keresztyének számára szóló lecke világos. Ne azért szolgáljuk Őt, mert elvárunk egy bizonyos jutalmat, és ne ragaszkodjunk ahhoz, hogy megtudjuk, hogy mit kapunk. Isten végtelenül nagylelkű és szívélyes és mindig jobbat akar adni nekünk, mintsem azt megérdemelnénk. Fenntartás nélkül kell bíznunk és hinnünk Benne, hogy Ő mindig a legjobbat adja a számunkra. Milyen szomorú volna, ha a mi mértékünk szerint lenne „igazságos”, és nem a szeretet vezérelné!

Ezért mondja Pál: „Én úgy futok, mint nem bizonytalanra.” Mi is elmondhatjuk ezt. Az anyagi, földi munka jutalma sokszor bizonytalan és egyenlőtlen. De az Úr szőlőjében végzett munkánk jutalma felől azonban biztosak lehetünk: ha eljön a számadás ideje, örökké tartó jutalmat nyerünk Nála, - nem önmagunkért, hanem egyedül Jézus Krisztus érdeméért. Ámen.