20.Ó1 - Hatvanad vasárnapja - Lk 08,04-15 /9.13

Amikor nagy sokaság gyűlt össze azok közül is, akik városról városra csatlakoztak hozzá, ezt mondta nekik példázatban: „Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak. Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott.” Majd emelt hangon hozzátette: „Akinek van füle a hallásra, hallja!” Ekkor megkérdezték tőle tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat. Ő ezt mondta: „Nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országa titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek. A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje. Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. Akiknél a sziklás földre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elpártolnak. Akiknél a tövisek közé esett, azok hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják azt, és nem érlelnek termést. Akiknél pedig a jó földbe esett, azok igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.”

279; 3; 448; 399

Keresztyén gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Ha az elvetett mag nem kel ki, és nem hoz termést, akkor az okot a magban, vagy az azt befogadó talajban kell keresni. Bármilyen jó is a mag, a rossz talajban nem nagy jövő vár rá. Vagy legyen bármilyen jó is a talaj, ha rossz az elvetett mag, kárba vész a munka.

A mai példázatban egyformán jó minden mag. Hiszen amelyik a jó talajba hullott, az százszoros termést hozott. De az, hogy az elvetett mag mindegyike nem hozott ilyen jó termést, az egyedül a talajon múlott!

„Kiment a megvető, vetni…” - olvastuk. A mag - mondja Jézus - Isten igéje. A szeretet, a kegyelem, a bűnbocsánat, az üdvösség örömhíre, evangéliuma. Egy kétezer évvel ezelőtt összeállított könyvből, a Bibliából olvashatjuk ezt, s ezért vannak, akik úgy gondolkodnak, hogy ez az evangélium már nem korszerű, már elavult, már idejét múlt.

Isten igéje évezredek múltán sem veszíti el életképességét. Nem olyan, mint egy telefonkönyv, amely évente változik. Isten Igéje örök, és mindig ugyanaz marad.

Egyiptomban, a régészeti feltárások közben a piramisokban találtak 4 ezer éves gabonaszemeket is. Próbaképpen elvetették, s azok csodálatosképpen kikeltek. Hát éppen Isten igéje nem tartaná meg termőképességét? Minden változik, minden elmúlik ezen a világon; elmúlik egyszer az ég és a föld is, de Isten beszéde megmarad örökké. S nemcsak megmarad, hanem mindig időszerű, élő és ható marad!

Jézus a magvető, aki szóval és tettel, tanításával és életével hirdette az igét, hintette a magot alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt. S hull a mag ma is, hiszen szól ma is, szól mindenki felé az evangélium!

Az örömhír továbbadása azonban nem csupán a lelkészek feladata! Protestáns egyházunk felfogása szerint ez mindenkinek nem csak feladata, hanem kötelessége is. Minden keresztyénnek magvetőnek kell lennie a maga szűkebb vagy tágabb környezetében. Ilyen magvető a tanító is, aki a gondjaira bízott gyermekeket nemcsak hasznos ismeretekre, hanem istenfélelemre is kellene, hogy nevelje. Ilyen magvető a szülő is, aki hinti a magot gyermeke szívébe. Ilyen magvetők vagyunk mi is mindnyájan, amikor bizonyságot teszünk élő Urunkról és Megváltónkról. Magvetőben tehát nincs hiány; csak volna föld, amely befogadná s nemcsak elnyelné a magot. Bárcsak volna föld, amelyben meggyökerezne, és százszorosan fizetné azt vissza. De hát a föld, vagyis az emberek szíve nagyon különböző!

„És vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak.” Ezek az emberek azok, akik meghallották ugyan az igét, de azután jön az ördög, hogy kiragadja a szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek - mondja Jézus. Milyen sokan vannak, akiknek a szíve hasonlatos a keményre taposott útszélhez. Hallják ugyan az igét: hiszen különféle nevezetes családi események, - keresztelő, esküvő, vagy temetés - kapcsán akarva sem térhetnek ki előle, de nem jut el az ige a szívükbe. Visszapattan róla. Évente egyszer-kétszer, talán a nagyünnepeken, vagy egyéb különleges alkalmakon megjelennek a templomban is; de csak puszta megszokásból, tradícióból, mert talán így illik? Mert talán ők is ezt látták családjukban. De mindez semmi nyomot nem hagy a szívükben. A mag nem jut el a szívbe, kívül marad.

„Jön az ördög, hogy kiragadja a szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek.”

Egy német kisváros templomának ajtajában látható két szobor. Mindkettő az ördögöt ábrázolja. Az egyik - imakönyvvel a kezében - tárja kezét a templomba jövők felé, a másik pedig a templomból kimenők felé. Sajnos, a gonosz még a templomba is elkísér. Még ott is fáradozik, hogy megzavarja Istenre figyelésünket!

Amikor az előttünk vagy a mellettünk ülőt bírálgatjuk, amikor a hangzó ige szavait - főleg ha az a hibákra mutat rá - mindig másra értelmezzük. Az elkalandozó gondolat kikapja az igét a szívünkből. Nem engedi mélyre jutni, nehogy gyökeret eresszen s az örök élet gyümölcsét teremje!

„Némely a sziklás földre esett, s mikor kikelt, elszáradt, mert nem kapott nedvességet.” Ők azok, akik amikor hallják, örömmel veszik az igét, de nem gyökerezik meg bennük. Hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elpártolnak.

Íme, az embereknek egy másik része! Akik szívesen hallják az igét, de felületesek; szívesen járnak templomba, szívesen hallgatják az evangéliumot, a készség is megvan bennük a befogadásra. Könnyen lelkesülnek, de hiányzik a kitartásuk. Lelkesedésük szalmaláng csupán, s amilyen hirtelen fellobban, olyan hirtelen ki is alszik. Isten igéjét befogadják, bár szívükbe zárják, de mély gyökeret verni nem tud.

Láttam erdőben hatalmas fákat, melyeket a vihar kifordított helyükről. Azért, mert alig volt gyökerük, csak a szikla fölötti vékony talajréteg éltette. De megtartani - a vihar idején már - nem tudta! Gyökértelen, gyönge hit, amelyet a legkisebb megpróbáltatás, szenvedés is megöl.

Ezek azok a jóakaratú akarat-nélküliek, akik minden szépet és jót helyeselnek, de nem tudnak, nem képesek kiállni az mellett. Akiket visz az ár, a tömeg! Azok, akik ma „hozsanná”-t, holnap pedig már „Feszítsd meg!”-et kiáltanak. Akik - ha minden jól megy - jó keresztyének, de a nehézségek láttán meginognak és elpártolnak.

„Némelyik a tövis közé esett, s amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották.” Ők azok, akik hallották az igét, de amikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezete megfojtják azt, és nem érlelnek termést. Milyen sokan vannak ilyenek is! Akik ugyan bíznak Istenben, de szívükben ott a kishitűség, az aggodalmaskodás is. Aki csak vasárnap keresztyén. S hétköznap pedig a pénzhajszázás, az élvezetek hajszolása köti le erejüket. Akik megosztják szívüket, Isten és a világ között. Jézus ezt mondja: „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” (Mt. 6,24)

„Némelyik pedig jó földbe esett és százszoros termést hozott.” Ők azok, akik a hallott igét szívükbe zárják, megtartják és jó gyümölcsöt terem.

A sok hasznavehetetlen föld után mégiscsak van olyan, amelyik jó föld, amelyben a mag nemcsak kikel, de terem is.

A sok - magát keresztyénnek valló - között mégiscsak van, akik nemcsak befogadják, de meg is tartják az igét. Akik életükkel tesznek bizonyságot Isten iránti szeretetükről.

Négyféle talaj - Jézus példázata szerint! Vajon mi melyikhez tartozunk? Milyen jó is lenne, ha a mi szívünk is gazdagon termő talaj lenne, melybe nem hiába hull Isten igéjének a magva.

A példázat elején azt olvashattuk, hogy sokan voltak, akik mentek Jézussal városról városra, de a legvégén, a Golgotán már alig maradt valaki. Ez is azt mutatja, hogy nem a nagy számok a döntőek!

Milyen csodálatos dolog, hogy mindenhova, válogatás nélkül hull a mag. Isten nem személyválogató!

Bár úgy tűnik, hogy ez tékozlás, pazarlás! Emberi logika szerint az is! De Jézus éppen azt akarja megértetni, hogy Isten az emberi logikát irritáló módon hirdetteti az igét, s munkálkodik evangéliumával ebben a világban. Terveit nem a mi értelmünkhöz szabja. Ő mindenkihez akar szólni, s nem tűr el kisajátító törekvéseket. A legteljesebb módon biztosítja az ú.n. esélyegyenlőséget. Senki sem mondhatja majd védekezésül, hogy: én nem tudtam, én nem hallottam róla!

Ittzés János - korábbi püspökünk - mondta: az utolsó ítéletkor nem azt fogják tőlünk megkérdezni, s nem az lesz a döntő, hogy hány embert térítettünk meg. Csupán csak azt, hogy elmondtuk-e a ránk bízott örömhírt, az evangéliumot.

A pazarlás ellenére minden apró eredmény öröm, igazi kár-pótlás. Tény, hogy sokan indulnak, de csak kevesen érkeznek meg. De Isten terve így is érvényesül. A kevés mag is bő termést hoz. Hogyan? Van rá valami magyarázat? Igen! Isten Lelke végzi el a gyümölcstermés csodáját.

Ez a példázat megmutatja, hogy Jézust nem nyűgözte le a nagy tömeg, amely követte Őt. Tudta, hogy az emberek többsége nem igazán „hallja meg” az Igét, és fogadja azt a szívébe. Azért mondta el ezt a történetet, hogy bátorítsa a tanítványokat a jövőbeni szolgálatuk tekintetében, minket pedig ma. Ha tekintetbe vesszük, hogy mennyi tanítás, igehirdetés és bizonyságtétel hangzik el egy hónap vagy egy év leforgása alatt, nem értjük, hogy miért olyan kevés a termés. Nem a magvetőben vagy a magban van a hiba. A termőtalajjal van a baj. Az emberi szív nem akarja magát alávetni Istennek, bűnbánatot tartani és befogadni az Igét, és megmenekülni.

„A hit először a halló fülhöz ér oda, nem pedig a gondolkodó agyhoz” — mondta A. W. Tozer, a sokat idézett lelkipásztor és író. A hit nem IQ vagy oktatás kérdése, hanem az Isten igazságának befogadására alázatosan felkészített szívé (Jak 1,19-26). A bölcsek és megfontoltak vakok arra az igazságra, ami a babák számára könnyen megérthető (Mt 11,20-26).

Testvéreim! A példázat nem arra bíztat, hogy a rossz földet kell átalakítani! Tényként kell elfogadni azt, hogy az igehirdetésnek általában nincs mindent elsöprő sikere. Ahol így van, ott valami gyanús! Tudjuk, hogy sokan veszítenek, sokan lemaradnak, sokan égnek ki. Számunkra ott válik személyessé a kérdés: csak a lelkes kezdőcsapathoz, vagy a Jézusnál mindvégig megmaradó, de sokkal kisebb csapathoz tartozunk-e? Oda, ahol az elvetett mag bő termést hoz? Oda-e, amely Életet és üdvösséget hoz? Ámen.