46Szentháromság ünnepe utáni 2. vasárnap

Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban van. Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete. Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életet adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. Aki pedig világi javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan lehetne az Isten szeretete? Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan.

Csak az ú.n. zajos ünnepektől mentes ez az előttünk álló időszak. De Isten ma is ugyanolyan erővel szólít meg minket, s a megszólításra választ is vár. Nem csupán szól igéje, hanem mozdítani is akar, kimozdítani a védekező, a várakozó helyzetünkből.

Hiszen - ezt hallhattuk az elmúlt vasárnap igéjében is (1Jn 4,16-21) - Ő szeret! Sőt, Ő már előbb szeretett minket. Szeretetével elénkbe jön, s mozdulásra késztet.

Ezeken a nyári vasárnapokon nagyon izgalmas kérdésekkel szembesít minket Urunk az Igén keresztül. Mindaz, ami az ünnepekben megragadhatott minket, az most elindulhat a megvalósulás útján.

Mindnyájunk életében vannak olyan időszakok, amikor az események sűrűn követik egymást. Amikor éppen csak, hogy megoldunk valamit, és máris jön a következő feladat. Nincs idő elgondolkodni, hanem tovább kell lépni. De akkor, amikor lelassulnak, vagy megritkulnak az események, vissza kell idézni azokat, forgatni kell szívünkben és továbbérlelni.

Minden, ami a nagyünnepeken megérintett és megragadott, az most elkezd érni és fejlődni bennünk. A szavak életre kelnek, megelevenednek. A mélyre hullott mag új életre indul.

Előttünk vannak a csendes - vagy legalábbis csendesebb - vasárnapok. De azok nem a semmittevésre valók, hanem a megélésre bíztatnak. Használjuk ki tehát jól ezt az időszakot, éljük át, értsük meg, s tegyük személyessé azt, amit Isten az üdvösségtörténet nagy és páratlan eseményeiben elkészített számunkra. Igyekezzünk, és valósítsuk meg azt, amire Isten elhívott minket.

Isten végtelen szeretetéről tanúskodott a nagyünnepek sora. De mi látszik meg mindebből - kedves testvéreim - a mi személyes életünkben?

Ezzel a kérdéssel előbb-utóbb minden Krisztus-tanítványnak szembesülnie kell. De jobb előbb, mint utóbb! Ezért hangzik ma az ige nekünk, igehirdetőknek és igehallgatóknak egyaránt.

A legtöbb ember vágya az, hogy szeressék! Nélküle olyan sivár, értelmetlen a világ. Az ember melegségre, szeretetre, megértésre vágyik. De nem mindegy, hogy kitől és milyen áron kapja meg.

„Ne csodálkozzatok testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ” - mondja az apostol. A szeretet helyett a gyűlölet lesz a mi sorsunk? Hát meddig lesz még gyűlölet, harag, békétlenség? Nincs kiút belőle? Vagy csak a tűrőképességünk túl kicsi?

Ma a „tolerancia”, a „másság elfogadása” azok a kulcsszavak, amelyeket illik emlegetni. Helyükre kell tenni a dolgokat, mert jó rendnek kell lennie! De nem az a rend, ha minden asztalon fekvő dolgot besöprünk a fiókba. A rend az, ha minden oda kerül, ahová való: vagyis a helyére.

El kell fogadnunk egymást, de nem úgy, hogy mindent eltűrjünk. Ne akarjuk mindenképpen a világ elismerését és szeretetét megszolgálni. Ne akarjuk a „másságunkat” feladni ilyen áron!

Bizony, gyakran gyűlöl minket a világ, mert mások vagyunk. Mások, mint ők. A mi másságunkat gyűlöli. Mi a megoldás? Hát nem a világnak való megfelelés, minden áron! Nem az ilyen látszatbékességre való törekvés a megoldás kulcsa.

Szükség van toleranciára békességre, béketűrésre, de ez csak úgy képzelhető el, hogy az Isten akaratát tartjuk szem előtt.

Ne akarjuk elfogadni, ne akarjuk tolerálni, ne akarjuk elviselni, netán még szeretni is azt, amit az Isten nem tűr el. Ne fogadjuk el azt, ami Isten számára elfogadhatatlan. Ne egyezzünk ki olyasmivel, ami Urunk számára nem más, mint a gonosz. A megbékélés nevében ne béküljünk meg a bűnnel, vagyis azzal, ami eltávolít Istentől; ne legyen elfogadható a szeretethiány, ami az Isten-hiányt, az Istentől való távollétet jelenti!

Az evangélium így szól: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte!” Vagyis a világot, a bűnös világot szerette, de nem a bűnt! A bűnt, mint életet megrontó hatalmat utálja Isten, s nem tűri meg se maga, se az övéi körül.

De ez fordítva is igaz! A világ - a bűn világa, az Isten nélküli világ - sem tűri meg maga körül a tisztát, a jót, a tisztességeset, a szeretet-teljeset.

Mert a tűz és a víz nem fér össze. Ne csodálkozzon az az egyház, amelyik tövis, amelyik idegen test a világ szemében. De csodálkozzon az az egyház, amely szimpatikus a világ számára s gondolkozzon el rajta. Ha saját küldetését végzi a világban, akkor a szeretet önfeláldozó képviselete sokaknak még ma is szemet szúr.

A világhoz való igazodás lehet, hogy tetszik a világnak, de nem az Istennek. De az egyház és a keresztyén ember nem fordulhat ellenségként szembe a világgal. Mi - akik Krisztust követjük - nem a világgal, de a világért vagyunk. Ez nem is olyan könnyű! Ez az a keskeny út, amelyet nem könnyű se megtalálni, hát még rajta járni!

Napjaink gyakran használt fogalma a látszólagosság. Van a számítógépekben egy ú.n. virtuális memória, amely csak látszólag az, de valójában mégsem az. Van virtuális, vagyis látszólagos keresztyénség is, amelyik olyan, mintha igazi lenne, de mégsem az. Talán sokszor annyira jól csináljuk, hogy mi magunk is megtévesztjük magunkat és bedőlünk a látszatnak.

Könnyen igaznak hisszük szándékunkat. A világ is, és mi magunk is könnyen megtéveszthetők vagyunk. Mi igen, de az Isten nem!

„Ha azt mondjuk, nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincs bennünk” - írja a levél elején az apostol. Mai igénk is az önbecsapástól akar megmenteni. Azt gondoljuk, csak mi, keresztyének tudunk szeretni! Azt gondoljuk, hogy elég csak hirdetni.

Nem elég akarni; tenni, tenni kell!” - jut eszembe Váci Mihály oly sokat idézett verse.

S fogalmazódik meg a személyes kérdés: szeretjük-e a testvéreket? Mert aki szereti, az átment a halálból az életbe; de aki nem szereti, az a halálban van.

Kérdések, amelyeknek komoly következményei vannak. Élet és halál, örök élet és örök halál kérdése.

Kedves testvéreim! Ez az ige: evangélium számunkra, hogy az ige tisztaságával láthatunk. Evangélium az, hogy még mindig hangzik felénk, szakadatlanul az igazi szeretet ismérve. Mert csak ez a Jézusi szeretet emelhet ki a szeretetlenség, a szeretetnélküliség halálba taszító bűnéből.

Ezért is nem elég csak a jóra vágyni, nem elég még csak akarni sem, hanem tenni is kell! Ezért hangsúlyos az apostol szava, amely arra bíztat: Nem elég szeretni akarni, de tenni kell! A Krisztus által megmutatott módon. S mozdulni az Ő példája nyomán.

Egy nem közismert - de Afrikában csodálatos gyógyító munkát végző - orvos ezt írja a szeretetről, ami az ő értelmezésében a következő: