02Ádvent 2. vasárnapja - Lk 21,25-36.doc

02.Ó1 - Ádvent 2. vasárnapja - Lk 21,25-36 /8.13

„És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.” Mondott nekik egy példázatot is: „Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind: amikor látjátok, hogy kihajtanak, már magatoktól is tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa. Bizony, mondom néktek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem lesz. Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” „Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól; és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, mint valami csapda, mert úgy fog rátörni mindazokra, akik a föld színén laknak. Legyetek tehát éberek és szüntelen könyörögjetek, hogy kimenekülhessetek mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.”

131; 1; 149; 137₁; _2-5

Keresztyén gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Nagyon sok szimbólum, jelkép vesz körül minket a mindennapi életben. Amikre ha rátekintünk, egy egész sor gondolatot juttat eszünkbe. Színek, számok, tárgyak - egy megadott környezetben - ugye mennyi mindent jelentenek?

A karácsonyi ünnepkörben, a várakozás időszakában egy ilyen jól ismert, egyre több helyen, s ma már családi otthonokban is megtalálható szimbólum az ádventi koszorú. Vajon mindenki tudja, hogy miért éppen ilyen? S azt is tudja-e mindenki, hogy mire utal, mit fejez ki, mire emlékeztet?

Sokféle magyarázat fűződik hozzá, de a sokféleségben egy valami mégis közös: az, hogy Krisztusra, a Megváltóra mutat. A koszorúról a töviskoszorú juthat eszünkbe; a koszorút borító örökzöld a Krisztusban elnyert örök életre emlékeztethet; a gyertyák arról az önfeláldozó szeretetről beszélnek, amely elégeti önmagát - értünk. Jézus a világ világossága; s a parányi fények mégis megtörik a sötétet, mert Isten mindent legyőző szeretete melegséggel járja át a szívünket.

A várakozásunk négy hete, négy vasárnapja egy-egy gyertya fényében tűnik elő. S a négy vasárnap négyféle találkozás - Krisztussal, négyféle eljövetel. Először is testben, amikor emberré lett. Másodszor: találkozás minden nap, - a lelkünkben. Aztán találkozás Vele - a halálunk óráján. S végül majd a világ végén, amikor újra visszajön, hogy ítéljen élők és holtak felett.

Ádvent első vasárnapján a testben eljött, Közöttünk élő Krisztusról szólt az egyik újszövetségi ige, amely a jeruzsálemi bevonulást idézi fel. Most, az ádventi 2. vasárnap evangéliumi igéje a négy eljövetelből az utolsóra teszi a hangsúlyt. Arra, amikor eljön, visszajön az Úr.

Két ádvent között élünk. Még az ítélet előtt, de kegyelem alatt. Ez a kettő szorosan összetartozik, s nem lehet csak az egyikről, vagy csak a másikról szólnunk.

Törvény és evangélium, ítélet és kegyelem, egyaránt kell, hogy megszólaljon. Nem rémisztgetni akar, csupán szembesíteni a valósággal.

Néha megborzadunk, amikor a Tv előtt ülve különféle tragédiák, borzalmak - igaz, csak karosszékben ülő - részeseivé válunk. Nincs nap, amikor ne történne valami hátborzongató tragédia, valamilyen megrendítő esemény. Árvíz, földrengés, tűzvész, iszapkatasztrófa, tömegbaleset, háború… Amelyekhez soha nem lehet hozzászokni. Még külső szemlélőként sem!

Jelek, előjelek mindig vannak, hiszen senki sem mondhatja, hogy bármelyik is váratlan volt. Csak mennyire nem értjük, nem akarjuk megérteni ezeket a jeleket! Horoszkópok igazságait keressük, próbáljuk magunkat igazolni, s próbálunk előnyt kovácsolni a magunk számára. Néha annyira hitetlenek vagyunk, máskor meg a leghihetetlenebb dolognak is bedőlünk.

De … ahogyan vasárnapunk óegyházi evangéliumi igéje is figyelmeztet: Ö jön, közeledik, Ő egészen biztosan eljön. Nem talán, hanem biztosan. De ez nem fenyegetés vagy ijesztgetés, hanem ígéret.

Amikor az Ige testté lett, amikor Isten emberré lett, az azért történt, hogy megmentse az embert. S Urunk visszatérése sem pusztulást hoz, hanem új életet. Nem katasztrófahangulatot terjeszt, hanem örömöt hirdet: „Emeljétek fel fejeteket!” - mondja, mert nem a vég, hanem a megváltás, az élet következik.

Váratlanul jön el az Emberfia, ahogyan a fügefa kizöldülésével is példázza Jézus. Palesztinában ez a fa jelzi legszemléletesebben az évszakok váltakozását. Télen elveszti lombját. De azon a vidéken a tél után átmenet nélkül jön a nyár, úgy, hogy a fügefa kizöldülése hirdeti a nyár érkezését.

A példa nem a fokozatos fejlődésről, hanem Isten világának hirtelen megjelenéséről beszél. Egyértelmű jel, mint ahogy a világ végét is egyértelmű jelek mutatják. Hamis messiások, üldözések, katasztrófák, járványok, háborúk, megpróbáltatások…

„Jelek lesznek a napban, a holdban, a csillagokban… az egek erői megrendülnek.” - hallhattuk. A vég majd mindenhonnan, egyszerre tör ránk. A földről is, és a csillagokból is. Lentről is, és föntről is. Ezek a kozmikus jelek nem rejtetten, hanem láthatóan mennek végbe.

„Nézzétek!” - bíztat Jézus. De azt is mondja, hogy „amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa.” Jaj nekünk, ha csak nézünk és nem látunk. Tévelygünk, ha csak az utolsó időt, a végítélet előjeleit látjuk, s nem vesszük észre azt, Aki mögötte van: Krisztust. Aki a mi megváltásunkra jön.

Jézus eljövetelét tehát vigyázásban, éberen kell várnunk. Nem vigyázatlanul, nem mámorban, nem részegségben, nem tétlenül. De az előjelek túlértékelése, az időpont számítgatása ugyanazzal a veszéllyel jár: a tétlenség veszélyével.

Hányszor jósolták már meg a világvégét, felhasználva mindenféle módszert! S nem tanultak az eddigiekből, újabb és újabb időpontokat határoznak meg. Pedig Jézus maga mondja, hogy senki sem tudhatja - az emberek közül se - se a napot, se az órát.

Az Egyesült Államokban egy William Miller nevű férfi Dániel próféta és a Jelenések könyvéből azt értelmezte, hogy Krisztus 1843 és 1844 március 21.-e között fog eljönni. Prédikáló körúton terjesztette ezt. Követői - világvége hangulatban - eladták földjeiket a „hitetleneknek”, vagyonukat szétosztották a szegények között, és várták az Urat. A várt nap azonban nem úgy jött el, ahogyan várták. S jónéhány hiszékeny ember ott állt nincstelenül, tehetetlenül. A hívő ember vigyázva, éberen, de munkában és szolgálatban állva várja visszatérő Urát.

A XIX. században történt, amikor a honatyák a parlamentben éppen valami új törvényjavaslatról tárgyaltak, napfogyatkozás miatt szinte esti sötétségbe borult minden. Többen - mivel nem tudták, mi a sötétség magyarázata - rémülten néztek egymásra. Ennek láttán az egyik képviselő így nyugtatta meg társait: „Barátaim! Itt csak két dologról lehet szó. Az egyik: elérkezett az utolsó ítélet, számíthatunk Jézus visszajövetelére. Javunkra szolgál, ha szorgalmas munkában talál minket. A másik lehetőség pedig: nincs szó a világ végéről, és ezért semmi okunk abbahagyni a munkánkat!”

Kedves testvéreim! Amíg kegyelem alatt élünk, végezzük szolgálatunkat. Ez a helyes ádventi Krisztus-várás. Ha így talál minket az a nap, akkor rólunk is elmondható: „Boldog az a szolga, akit az Úr, megérkezésekor munkában talál.”

Így, imádkozva és reménykedve várjuk, hogy megérkezzen Ő, a várva-várt Király. Ámen.