45Szentháromság ünnepe utáni 1. vasárnap - 1Jn 04,16b-21.doc

43.Ó2 - Szentháromság ünnepe utáni 1. vasárnap - 1Jn 04,16b-21 /13.49

Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.

57; 8; 327; 466

Keresztyén gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A mai vasárnappal egy hosszú, úgynevezett nevezetes, ünnepek nélküli időszak kezdődik. Csak számozzuk a vasárnapokat, melyek - a Szentháromság ünnepe utáni vasárnapok - száma még a 27-t is elérheti.

De az előbbi kijelentést lehetne pontosítani. Talán úgy volna igazi, ha azt mondanám, hogy az előttünk álló időszakban nincsenek zajos ünnepek. Nincsenek olyanok, amelyek kapcsán a figyelmünk másfelé terelődik. Mint pl. karácsonykor - amikor alig figyelünk arra, hogy MI lettünk megajándékozottak Jézus Krisztusban! MI akarunk mindenkit túlszárnyalni a drágábbnál drágább, pénzen vett e világi kincsekkel. Mintha a ragyogó napsugár fényét egy gyertya fényével akarnánk növelni.

Nyáron a szünidő, a szabadság, a pihenés idején bár „csak” vasárnapok vannak, mégis szakadatlanul szól Isten hozzánk igéjében, a szeretet igéjében és tettében is.

Szeretem ezt az előbb felolvasott igét! Olvastam valahol, hogy amikor egy kisgyermek először találkozott ezzel az igével, első olvasásra nem értette igazán. Az „Isten szeretet” - betűzte, majd újra, még egyszer. Biztosan nyomdahiba, gondolta, hiszen az lenne értelmes, hogy „az Isten szeret”. Igen, úgy tűnik, első hallásra. De ez annál sokkal többet mond. Azt, hogy Isten maga a szeretet. E két szó közé egyenlőségjelet lehetne tenni! Felnőtt fejjel, olvasva ezt az igeszakaszt, a két szó között egy mély lélegzetet veszek. Mert valóban lélegzetelállító, megdöbbentő ez, ahogyan megtapasztalhatjuk ezt.

A szeretet - bár sokszor elcsépelt fogalom - el- és kiűzi a félelmet, amely annyira velejárója az emberi életnek. Valamennyiünk meghatározó életélménye a félelem. Sokféle formában éljük meg.

Van egészséges formája is, amely azért van, hogy tudjunk jól élni, helyes viszonyban a Teremtővel és a teremtett világgal.

De itt igazából a rettegésről van szó, amely a félelemnek a szorongató fajtája, amely egészen a szívünk mélyéig kúszik, megrontva örömünket és békénket. Ez a rettegés gyűlöletet szül, leszűkíti életterünket s szorongatja szívünket. Ez a félelem egyidős a bűnnel. Ott kezdődik az egész, amikor Ádám elrejtőzött félelmében a kertben járó Isten elől, miután megszegte parancsát. Ez az ősi mozzanat ismétlődik meg aztán azóta, ezredéveken keresztül, az emberi szívekben, napról-napra. Sejtjük, tudjuk Isten valóságát, de rettegünk ítélő haragjától. Elhomályosult lelkünk sokszor nem ismeri fel, hogy az Istentől félünk, s így marad a jobban felismerhető következmény: a haláltól való rettegés. S talán nem túlzás, hogy ez az alapvető félelem van ott, minden más szorongásunkban is.

De Istenünk nem akarja azt, hogy rettegjünk! Azt az ítéletet, amely miatt félünk, magára vette a kereszten. Azt a halált, amely miatt rettegünk, elszenvedte és legyőzte. Szeretet ez, mindent legyőző, minden felett győztes, félelmet elűző szeretet.

S mindezt már akkor megmutatta, ez a szeretet már akkor megvolt, amikor mi még nem is voltunk. Ez a szeretet megelőz minket, megelőzi gondolatainkat, minden tettünket és igyekezetünket.

Kedves Testvéreim! Vajon az ilyen, mindent megelőző, elénkbe jövő szeretet fényében lehet-e ünneptelen időszakról beszélni?

Szomorú és tragikus időszak volt Izrael történetében, amikor az Úr hallgatott. Nekünk azért örömteliek a napjaink, mert Ő szól hozzánk.

A legismertebb példa, amikor Ábrahámot megszólítja az Úr, kihívja a régiből, és egy új életre vezeti. A megszólítással kezdődött az új élet. Bizony, mindig, mindenkivel így kezdődik: megszólít az Úr.

Miről szól a Szentírás? A szeretetről! Milyen egyszerű, s talán ezért olyan nehezen hihető.

Mert ez a szeretet megszólít! Ez a szeretet ébreszteni akar. Ez a szeretet megláttatni akar - rejtett dolgokat. De mindig Ő kezd szeretni!

„Ő előbb szeretett minket!” - hangzik a felolvasott igében. Ő előbb szeretett, előbb, mielőtt bármit is tett volna az ember.

Mit tett, mit adott Ábrahám, Jákob vagy József az Úrnak? Mit adott Izrael népe az Úrnak a Sínai hegy előtt? Mit adott Krisztusnak Saul a „pálfordulása” előtt? Bizony, semmit sem!

Vagy - és itt válik személyhez szólóvá, maivá ez az ige - mit adtam én az Úrnak a keresztségem előtt? Semmit! - mondhatjuk ki őszintén. Isten így jön elénk szeretetével. A kőszívet összetöri és a hússzívnek életet ad. Átforrósítja, megújítja. A Vele való találkozásból új ember születik. Mint ahogyan Ábrahám, Jákob, József, vagy a Pállá lett Saul élete is bizonyítja ezt.

Ő ma is szól hozzánk! Vajon van-e ennek nyoma a mi életünkben?

Az Isten szeretet! S ez nem csupán elmélet. Hangzik a tanítás, az evangélium, s létrejön a kapcsolat Jézus Krisztussal, a „testté lett Igével”. Isten szava és tette, igéje és a Golgotai kereszt együtt jelent menedéket és otthont. Aki ebben a lelki hajlékban él, annak már nincsenek félelmei.

S ez a szeretet, amely Krisztusban lett teljessé, a szeretet jelében, a keresztben kapcsol össze. Istent az emberrel, s az embert a többi emberrel. A teljes világot magába zárja. Isten- és emberszeretet összetartozik. Nincs egyik a másik nélkül. Nincs kirekesztés, megszűnnek a feltételek. Mert „azt a parancsolatot is kaptuk Tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.” Az szeresse felebarátját.

„Az Isten szeretet!” Ez az, ami mássá teszi életünket, feloldja szorongásainkat. Ha bízunk ebben a szeretetben, rájövünk: nem kell rettegni! Miénk Megváltónk ígérete. Az, hogy a benne hívőknek már most, örök életük van.

Ez a szeretet a mi legfőbb kincsünk. Ez a hitünk alapja, ez a békességünk alapja. Ebből élünk. S ez életünk célja is: Isten szeretetének befogadása és továbbadása. Mert ez mind azé, „aki hallgatja és megtartja Ura beszédét.”

Egyszer egy kisfiú sétált édesapjával a lemenő nap fényében. A fiú megijedt a hosszú árnyéktól, amit a nap vetett eléjük. Megállt, és azt mondta: „Olyan sötét ez az árnyék, félek!” Az apja így felelt: „Fiam, azért van árnyék, mert mögötted van a fény.”

Így van ez Isten szeretetével is. Az élet néha árnyékos, sőt néha sötétnek tűnik - de ha Isten szeretete mögöttünk van, nem kell félnünk. Mert az Ő szeretete világosságot vet minden sötétségre. A szeretet nem az árnyékot szünteti meg, hanem azt az erőt adja, hogy bizalommal tudjunk haladni benne.

Isten igéjéből az is világossá válik számunkra, hogy Jézusban jelenik meg Isten szeretete, és Őáltala válik lehetségessé a szeretet számunkra is. „Isten Krisztusa és Isten törvénye, ez a két hatalom az, amely minket megszentel. A törvény azt mondja: kell; Krisztus azt mondja: én vagyok. A törvény azt mondja: szeress; Krisztus azt mondja: szeretlek. A törvény azt mondja: ott a cél, indulj; Krisztus így szól: én vagyok az út, aki téged a célba juttat.” (A. SCHLATTER, in: LP 98/10., 396. o.)

Így hát a felszólítás, miszerint szeressük Istent és embertársainkat, zárszóként így is összefoglalható: Találd meg mindenekelőtt Krisztust, és akkor megtalálod Istent is és az örök, mindent felölelő szeretetet is!

Ő szól hozzánk! Így szól hozzánk! Megszólít, és velünk is újat kezd. Ámen.