63Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap – 2Móz 34,01-10.doc

61.Ó3 - Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap - 2Móz 34,01-10

Azután azt mondta az Úr Mózesnek: Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat! Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél. Reggelre légy készen! Aztán jöjj fel reggel a Sínai-hegyre, és állj ott elém a hegy csúcsán! Ne jöjjön fel veled senki, ne is mutatkozzék senki az egész hegyen, se juhok, se marhák ne legeljenek a hegy tövében! 

Faragott tehát Mózes két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, majd korán reggel fölment a Sínai-hegyre, ahogyan megparancsolta neki az Úr, és kezében vitte a két kőtáblát. Ekkor leszállt felhőben az Úr. Mózes pedig odaállt mellé, és segítségül hívta az Úr nevét. Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! Megtartja irgalmát ezer nemzedéken át, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat és a fiak fiait is három, sőt négy nemzedéken át. Mózes sietve a földig hajolt, leborult, és ezt mondta: Ó, Uram, ha elnyertem jóindulatodat, járj közöttünk, Uram! Mert bár keménynyakú nép ez, bocsásd meg mégis bűnünket és vétkeinket, és tégy tulajdonoddá bennünket! Az Úr pedig ezt mondta: Én most szövetséget kötök. Olyan csodákat teszek egész néped előtt, amilyenek nem történtek sehol a földön, egyetlen nép között sem. Meglátja majd az Úr tetteit az egész nép, amely között vagy, mert veled együtt félelmetes dolgokat fogok véghezvinni. 

59; 10; 351; 293/ (309; 11)

Keresztyén gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Ennek az Igének az igazi jelentőségét akkor értjük meg, ha figyelembe vesszük a történelmi előzményeket is. Az Ígéret földje felé vándorló népnek egyik legtragikusabb történelmi bukása, hűtlensége a szövetséges Isten iránt, szégyene és gyalázata. Arról van ugyanis szó, hogy amíg Mózes fent a hegyen Istennel beszéli meg a szövetségkötés részleteit, közvetlenül Istentől kapja meg a szövetség két tábláját, a Tízparancsolatot, és azzal éppen visszatérőben van a völgyben maradt népéhez, aközben a nép elpártolt Istentől. Áronnal aranyborjút öntetett magának, azt kezdte imádni istenként az élő Isten helyett. Röviden: a legsúlyosabb bűnbe és gyalázatba keveredett, olyan sötét mélységbe, amiből senki sem látta akkor a kiutat.

Tökéletesen elromlott minden, ami pedig az Egyiptomból való szabadulással olyan szépen kezdődött. Ennél jobban összezavarni a helyzetet már nem is lehetett volna. Mózes éktelen haragjában földhöz vágta a most kapott isteni törvényt, a Tízparancsolatot tartalmazó két kőtáblát, és olyan parancsot adott ki, aminek az eredményeképpen rengeteg vér folyt a táborban. Teljes a csőd! - És íme Isten, akit ez a nép annyira megbántott, mégis hajlandó újrakezdeni az Ő kegyelmének a szövetségét ezzel a néppel. E tragikus történések között éppen ez az örömhír, ez az evangélium ebben a történetben, hogy Isten újrakezdő Isten!

Mindazok után is, amik történtek, amik igazán indokolttá tették volna, hogy haraggal elforduljon népétől, Isten mégis újra cselekszik, kész arra, hogy újra kezdjen mindent. Íme, ennek a népnek amikor nem kellett Isten, amikor aranyborjú kellett az élő Isten helyett, Istennek még akkor is kellett a nép!

Testvéreim! Hát nem akkor kerül-e csődbe ma is egy nép, egy ország, egy egyház, vagy egy ember, ha nem kell neki Isten, ha aranyborjú kell neki. Hívják azt az aranyborjút akárminek: pénznek, hatalomnak, vagy bárminek is az egy élő Isten helyett? És Isten mégse vonult vissza sértődött magányba ettől a csődbe jutott világtól, hanem megint újrakezdi. Itt is, most is, nekünk is azt hirdeti, hogy Ő kegyelmesen újrakezdő Isten! Mert még mindig nem a végső ítélettel lesújtó, és mindent eltörlő világbíró, hanem még mindig a kegyelmesen újrakezdő Isten!

A világ, amelyben élünk, nem a mienk. Csak kölcsönbe kaptuk, hogy élhessünk benne. De felelősséggel tartozunk érte! Mi mindnyájan mintegy ingyen vendégek vagyunk abban a világban, amit Isten a rendelkezésünkre bocsátott, hogy lakjunk benne, éljünk a világ lehetőségeivel, Isten ajándékaival, gazdagságával. Ennek a világnak az egész berendezése, természeti kincseitől elkezdve a családi életformáig nem a sajátunk: mindez az Isten tulajdona. Egész földi életünk olyan, mint egy vendégség egy olyan házban, ami Istené, amiben az Ő kegyelmes jótetszése szerint lakhatunk egy ideig, mégpedig ingyen!

És micsoda felelőtlen károkat okozott már az ember ebben a szép világban, amelyben Isten vendégeként élhet! Egy-egy háború egész világrészeket borít lángba, milliók sírnak kárvallottan az üszkös romok fölött vagy alatt. De nemcsak az emberiség okozott jóvátehetetlen károkat benne, hanem mi magunk, személy szerint is! Micsoda károkat okoztunk már a környezetünkben, a családunkban, vagy talán a gyülekezetben! Mennyi kárt tettünk már a magunk lelkében, hiszen az se a mienk, az is Istené! Mit szól majd a tulajdonos, mit mondunk majd neki, ha letelik a vendégség ideje, és ki kell költözni ebből a földi világból?

Az egész földet szinte megüli a bűn fojtó bűze. Teljes a csőd, mint ott a pusztában, az aranyborjú és a tízparancsolat kőtábláinak összetörése körül.

Isten mégsem fordul el, hanem újrakezdi! Mózessel is, és velünk is! Hogyan? Úgy, hogy újra maga elé hívja régi szolgáját, és ez a rossz szolga, aki annyiszor elbukott már, újra tanulja az engedelmességet. És ez az új engedelmesség az egész csődbe jutott nép számára áldássá válik!

Nézzük csak meg közelebbről is Mózes új engedelmességének a vonásait. Először is ez az engedelmesség személyes engedelmesség volt. Amikor Isten szólt, Mózes tudomásul vette, hogy neki szól Isten, és nem más valakinek. Őt hívja maga elé, vele akar kezdeni újra valamit, pedig nem is ő volt a fő bűnös abban, ami történt. Ott sem volt! Azt jelenti, hogy most is neked szól, nem másvalakinek, akinek szerinted nagyobb a felelőssége. A családi életedben is, itt az egyházban is, de az egész magyar közéletben is nagyon sok függ attól, hogy te személy szerint meghallod-e ma Isten szavát, hajlandó vagy-e újrakezdeni vele a közösséget? Isten hajlandó újrakezdeni, ha van valaki, aki a csődért, a kárért nem másra hárítja a felelősséget; aki nem mások bűneit bánja meg, hanem a sajátját; aki nem mástól vár bűnbánatot, hanem maga hajlandó rá. Isten arra vár, hogy valaki oda tudjon borulni eléje, és el tudja mondani: én vagyok a hibás, Uram. Én voltam engedetlen, nekem is aktív részem van a te néped elesett állapotában, mindabban, ami a Te népedet érte! Aki még bármikor így lépett Isten elé, sohasem bánta meg. Ez az újrakezdésnek a legelső lépése. Kész vagy-e reá? Istennél minden készen van! Ne mástól várjad ezt a lépést, Isten tőled várja, igen, tőled! Személyesen!

Azután Mózes engedelmessége egyszerű, igen egyszerű engedelmesség volt. Nem kellett neki valamiféle nagy dolgot véghezvinnie. Az Úr szava így szólt: „Vágj két kőtáblát.” Egyelőre csak ennyi az egész. Mintha nem is a nép vezére, hanem egyszerű mesterember lenne, olyan, amit bármelyik kőfaragó is el tudna végezni. És Mózes nekilátott a saját kezével. Nem derogált neki ilyen alacsonyrendű munkát elvégezni. Ez az első próbája az engedelmességnek: tud-e egészen kicsiben, egyszerű, hétköznapi dolgokban engedelmeskedni Istennek az ember. Most Isten tőlünk sem hősies, nagyszerű engedelmességet vár, hanem valóban egyszerűt, egyszerűen azt, hogy ott, ahol vagy, a családban vagy gyülekezetben, munkában vagy szórakozásban, vállald és csináld azt, amit Isten mond. Az élet apróságaiban mutasd meg, hogy Isten gyermeke vagy!

Azután Mózes engedelmessége időhöz kötött engedelmesség volt. Azonnal hozzá kellett fognia ahhoz, amit Isten mondott, mert reggelre már készen is kellett vele lennie. Istennek minden parancsa ilyen. Mindig azonnalra szól. A legdöntőbb idő az életünkben mindig a ma, a most, az éppen megélt pillanat. Nem érsz vele semmit, ha tegnap akármilyen áldott szolgálatod volt is, mert ma kell engedelmeskedned. Nem érdekli a Sátánt, hogy tegnap vagy tegnapelőtt akármilyen forrón tudtál is imádkozni, attól ma még beléd tud bújni. Nem ér semmit, ha akármilyen komolyan fogadkozol is, hogy holnap majd másként lesz, majd holnap új életet kezdesz, abból sohasem lesz semmi. Az számít, amit ma teszel. Mózesnek minden oka meg lett volna, hogy kifogásokat hozzon fel, miért nem alkalmas most a kőtáblák csinálása: hiszen olyan nagy a zűrzavar a táborban, - előbb majd rendet csinál, majd később megy fel a hegyre, - csak most nem. Nagyon indokolt lett volna. Mégis indult azonnal!

Isten dolga, Isten ügye, parancsa sohasem tűr halasztást. Mi pedig éppen fordítva szoktuk csinálni. Ahogyan a példázatban is hangzik a mentegetődzés: „földet vettem, meg kell néznem, állatot vettem, ki kell próbálnom, most nősültem…kérlek, ments ki engem!” Úgy gondoljuk, hogy a nagymosás nem tűr halasztást, meg egy rég látott vendég fogadása, meg egy TV film(sorozat) megnézése, meg a bevásárlás, meg az élet többi apróbb-nagyobb problémája, az a sürgős számunkra, nem pedig Isten dolga. Azt lehet halogatni, jobb időre tenni, várni, amíg majd arra is jut idő, meg kedv, meg hangulat, meg a fölöslegből.

„Légy készen reggelre” ezt jelenti: kezdj hozzá most, azonnal. Kezd hozzá halogatás nélkül a bűneid megbánásához, a bűnbocsánat elfogadásához, a felismert bűneiddel való leszámoláshoz, Jézus akarata kereséséhez és teljesítéséhez. Mert Isten kész újrakezdeni veled, HA te is kész vagy most, rögtön az engedelmességre!

Azután azt is olvassuk, hogy az előbbi táblákhoz hasonlót hozzon magával Mózes a hegyre, hadd írja fel Isten azokra azokat a szavakat, amelyek az előbbi táblákon voltak. Semmi újat nem akar mondani Isten, hanem újra a régit! Ma is úgy kezdi újra mindenkivel, velünk is, hogy a régi evangéliumot mondja el újra! Ne várjatok új evangéliumot. Isten nem korrigálja önmagát. Az Ő nagy örömhíre a világnak ma is ugyanaz, ami mindig volt. Jézus Krisztus! Aki tegnap, és ma és mindörökké ugyanaz. Jézus Krisztus azt jelenti, hogy Isten itt van köztünk, és semmit nem akar annyira, mint találkozni velünk, veled, újra megerősíteni az Ő szövetségét velünk azáltal, hogy jelenlétével és szeretetével újra megtölti az életünket. Nemcsak ezt a vasárnapi istentiszteletet, hanem a mindennapokat is. Meg akar erősíteni abban, hogy bűneink átkát, terhét valóban átvette önmagára Jézusban a kereszten, és ezért nekünk most igazán szabad az Ő megváltott gyermekeiként élnünk. Újra akarja kezdeni velünk azáltal, hogy mi igazán új életet kezdjünk Vele! Ez a régi evangélium! Hallottuk már nagyon sokszor. És ez ma is időszerű! Higgyük el, nem az egyházi életnek kell megváltoznia, se az egyéb külső körülményeknek, hanem bennünk kell megváltoznia valaminek: nekünk kell újra, sokkal igazabban és következetesen Krisztus uralma alá kerülnünk! Erre vár most Isten!

Végül van itt még egy nagy ígéret is ebben az Igében: „Ő pedig monda: Ímé szövetséget kötök; a te egész néped előtt csudákat teszek, a milyenek nem voltak az egész földön, sem a népek között, és meglátja az egész nép, a mely között te vagy, az Úrnak cselekedeteit; mert csudálatos az, a mit én cselekszem veled.” (10. vers). Tehát amikor akad olyan valaki, aki kész a megújult engedelmességre, akkor azt az Isten áldássá teszi, csodákat tesz általa. Ez szóról-szóra igaz. Az Istennek odaszentelt ember csatornává lesz, akin át Isten újjáteremtő erői áradnak bele ebbe a világba. A TE engedelmességed által megkezdődik a körülötted lévő életnek, egyházi és világi életnek is a gyógyulása. Higgyétek el, hogy Isten többet akar adni, mint amennyit várunk tőle. Csodákat akar tenni.

Csőd van, elesettség van, reménytelen sötétség van, elrontott élet van benned és körülötted, az egyházban, a családodban, a néped körében? Nos, a megoldás kulcsa te vagy! A te megújuló engedelmességed, személyes megújulásod az Istennek való engedelmességben. - Isten újrakezdő Isten! És ha Te is hajlandó vagy rá, akkor a mostani mélységből egyszerre csak megindul az élet fölfelé! Hogyha mi hitetlenkedünk is, az Isten hű marad. Hű marad üdvözítő szándékához. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!” Ámen.