Temetői megemlékezés - 2024.11.01..doc

Keresztyén gyülekezet, emlékező testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Talán ilyenkor a legszebbek a temetők. Az ősz, a hulló falevelek, a sok-sok virág… Gyönyörű november elseje van. Járjuk a temetőket. Ki közelebb, ki távolabb megy, hogy szerette sírjánál megálljon s emlékezzen. Van, aki azonban csak gondolatban tud megállni egy-egy sír mellett. Így vagy úgy, de mindenki elcsendesedik egy kicsit. Közben az elmúlásra, a múltra és a jövőre is gondol. És arra, hogy életünk ideje nem a mi kezünkben van. Sokszor lázadunk, pedig hányszor elmondjuk a Miatyánk szavait, hogy „Legyen meg a te akaratod!”. De csak mondjuk, vagy tényleg komolyan vesszük és elfogadjuk is? Valóban - amint Túrmezei Erzsébet egyik versében írja, ez életünkben talán „A legnehezebb kérés”. Így hangzik a vers:

"Legyen meg a Te akaratod!“
Ha elkerülnek gondok, bánatok,
könnyű kimondani. De ha nehéz
órák jönnek, s az öröm ködbe vész?
Ha a szív vérzik, a lélek zokog,
ha éjszakának tűnnek nappalok,
eltördelni mégis a mondatot,
hogy "legyen meg a te akaratod!“?
 
Inkább sikoltanék: "Atyám, ne, ne!
Miért kell ennek így történnie? !“
Szívem keserű lázadásba jut,
ha érthetetlen előtte az út.
Sírva tesz fel kínzó kérdéseket:
"Én Istenem, hát ez a szeretet? !“
 
Aztán elcsitul: "Bocsáss meg, Atyám!
Te szeretsz engem híven, igazán.
Kínban vergődő szívvel is tudom:
Te vezetsz engem a legjobb úton.
Ellenemre is véghezviheted,
de szívem attól nem lesz csendesebb.
Taníts meg hát szívből kiáltani
ne csak szájjal, de szívvel mondani:
"Ahogy te akarod, ne ahogy én!-
A békesség csak így lesz az enyém.
 
Lehet az út tövises, meredek,
amerre vezetsz, bátran mehetek.
S mindennapi kérésem az marad:
"Add, hogy csupán Téged kívánjalak!-
 
"Legyen akaratod-, ha nap nevet.
"Legyen akaratod-, ha éj temet.
Legyen most és mindörökké! Igen!
Fogd meg a kezem, fogadd el a szívem!
Ha utam célját el is takarod:
Hiszek! Legyen ahogy Te akarod!

Ebben az esztendőben is bizony többször kellett megállnunk temetőinkben, hogy elkísérjük szeretteinket utolsó földi nyugvóhelyükre. Vannak, akik ezen a csendes órán régmúlt időkre emlékeznek, de olyanok is, akiknek még nagyon friss a sebük. Nem csupán az egyházi esztendő vége felé, nem csupán halottak napján, hanem állandóan emlékeznünk kell arra, hogy „életünk, mint folyam árja siet” - ahogyan egyik közismert énekünkben hangzik. Ha olykor el is hessegetjük ezeket a gondolatokat, de kikerülni mégsem tudjuk.

Az előbb felolvasott igénk néhány szava, amelyet Jézus mondott, bizonyára ismerős az igeolvasó testvérek előtt. Ismerős, mert ez az Ige hangzik el szinte minden alkalommal, amikor egy testvérünk halálhírét bejelentjük. S ez az ige kísért minket napról napra a 2008-s esztendőben is. Útmutatónk az évi jelszava volt ez.

Micsoda vigasztalás, micsoda erő árad e szavakból! Nem olyan olcsó vigasz ez, mint amit mi emberek szoktunk mondani. Nem olyan, mint amikor a haldoklót azzal bíztatják, hogy fog még táncolni unokája lakodalmán! Jézus minden szava igaz! Jézus szava valódi biztatás és ígéret. Ő akkor mondja e szavakat, amikor búcsúzik tanítványaitól, mert elközelített halálának ideje. Tudja, hogy az övéinek erősítésre, bátorításra van szükségük, hiszen nehéz idők elé néznek. Ne féljetek, ne nyugtalankodjatok, mert minden Isten akarata szerint történik! - mondja. Az is, hogy Krisztus meghal a kereszten - őértük is. Ne féljetek! - mondja - mert tudnotok kell, hogy az élet győzni fog a halál felett. Tudniuk kell, hogy Isten fel fogja Őt támasztani, s feltámadásával megnyitja előttünk is az utat, az Ő országába.

Urunk nem kevesebbet ígér, mint hogy Jézus életéből fakadóan mi is élni fogunk. Azt, hogy „nem szakít el tőle már sem élet, sem a halál!”. Hiszen ez az én bizodalmam! Arról szól, hogy ez az élet nem a síron túl kezdődik, hanem már itt és most elkezdődhet az élet forrásával, Jézus Krisztussal.

„Én élek, és ti is élni fogtok!” - mondja Jézus. Ő él, és az élete az élet garanciája tanítványainak is. Jézus a jövőt az élet jegyében látja, a jövő az örök életet jelenti, a vele együtt való létet követőinek. Azt az életet ígéri a halál árnyékában lévő Jézus, amelyen nem lesz hatalma a halálnak.

Amikor a temetők csendjében - a régebben, vagy a közelmúltban eltávozottakra, itt, ebben a temetőben, vagy netán távolban nyugvó halottaikra emlékeznek az élők, ez legyen a legnagyobb vigasztalás. Hiszen a keresztyén ember többlete ez: nem a halálé az utolsó szó, hanem Jézusé. Aki legyőzve azt, nekünk is új életet ad. Ezért emlékezésünk legyen előre néző és előre mutató. S tudjuk hittel mondani: „legyen meg a te akaratod!”.

Kell-e testvéreim, ennél több és nagyobb vigasztalás? Hiszen ígérete szerint - amint énekeltük is - „ott leszek, hol Uram van, ez az én bizodalmam!” Ámen.