26Böjt 3. vasárnapja – 1Kir 19,1-8.doc

24.Ó3 - Böjt 3. vasárnapja - 1Kir 19,1-8

Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! Illés megijedt, elindult és elment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaérve egy rekettyebokorhoz, leült alá, meghalni kívánt, és ezt mondta: Elég most már, URam! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél forró kövön sült lángos és egy korsó víz van. Evett és ivott, majd újra lefeküdt. Az ÚR angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! Ő fölkelt, evett és ivott, és annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig.

61; 4; 82; 291

Keresztyén gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Böjt 3. vasárnapjának zsoltára meghatározó gondolatokat hordoz. Szemlélődésünknek új irányt ad. Nem csak járunk a böjti úton, hanem tekintetünket is egy meghatározott célra irányítja. Nem csak járunk a böjti úton, hanem célunk is van. S a cél nagyon is fontos. Nem tévedhetek el, ha megszívlelem a zsoltáros szavát, ha „szemem szüntelen az Úrra néz.”

E mai ünnep mindegyik igéjének meghatározója ez a mottó. Mi is fordítsuk tehát tekintetünket az Úrra, aki erőt és támaszt, reménységet és igazi lelki táplálékot nyújt a Vele járóknak, a Reá figyelőknek.

Illés próféta - aki talán nem teljesen ismeretlen a bibliaolvasó testvérek között - életének egy meglepő helyzetében áll ma előttünk. Ő, aki mindig bátran és erős hittel képviselte Izrael Istenét; ő, aki csodáival és igehirdetéseivel bizonyságot tett Istenéről, most elbizonytalanodva, megrettenve, félve, remegve áll előttünk. Ő, akinek nemcsak élete, nemcsak igehirdetése és szolgálata, de imaélete is prófétához illő és méltó volt, most azonban mély depresszióba esik.

Pedig az előzmény hatalmas győzelemről szól.

Akháb a tíz törzs országának királya. Rossz király, mert az istentelen, pogány királynő, Jezabel tanácsára a Baál bálványt tiszteli. Az Úr elküldi hozzá Illés prófétát, és az elmondja neki, hogy büntetésül nem lesz ezután sem eső, sem harmat.

Illés a Kérith patakjához menekül, ahol van víz; az Úr gondoskodik róla, amikor hollók visznek neki kenyeret és húst. Majd amikor a patak kiszárad, Illés messze földre menekül, mert a király - Akháb - mindenütt keresi. Egy özvegyasszonynál lel menedéket, akinek lisztje és olaja soha nem fogy ki. Sőt még egy másik csoda is történik, amikor az özvegy halott fiát feltámasztja Illés.

Három és fél év után vissza kell térnie Illésnek. Találkozva a királlyal, azt mondja, hogy gyűjtse össze egész Izraelt a Kármel hegyére. Ott így szól hozzájuk: Most válasszatok! Baált, vagy az Urat! A bálványt, vagy az élő Isteneteket. Mert nem lehet kétfelé sántikálni, nem lehet két istenben hinni.

Baál 450 papja oltárt épít és bikaborjút áldozik. De Baálhoz, a természet istenéhez kell imádkozniuk, hogy adjon tüzet. Táncolnak, kiáltoznak, imádkoznak napokon keresztül, de semmi nem történik, mert Baál nem Isten. Ekkor Illés 12 vödör vizet önt saját áldozatára; majd imádkozik. S az Úr tüzet ad, amely tűz mindent eléget.

Az emberek azt kiáltják - látva saját szemükkel mindezeket - hogy az Úr az Isten! Azután Illés imádkozik, s egyszer csak megjelenik egy kis esőfelhő. Három és fél évi szárazság után az Úr ismét esőt ad.

Amikor ezt meglátta a nép, arcra borult Isten előtt és azt kiáltották: Az Úr az Isten!

Ezután megölik a Baál prófétákat, a királynő papjait egytől-egyig. Mert tudnunk kell: Mózes törvénye szerint a bálványimádás büntetése: halál!

De Jezabel, a királynő nem nyugodott ebbe bele. Bosszút esküszik, s Illésnek menekülnie kell. Illés, az Isten embere fél, pedig úgy cselekedett, ahogyan kellett. Mégis remeg.

Megdöbbentő Jezabel üzenetének hatása. Az az Illés, aki az Úr jelenlétét és hatalmát képviselve állt a király előtt, hogy meghirdesse a szárazságot; az az Illés, aki bátran szembenéz, sőt parancsol a királynak; majd az Úr igéjére támaszkodva szól és cselekszik a Karmel hegyén, most kétségeskedik és elfut, hogy mentse az életét. Bizony, van ilyen mélység, ilyen megfáradás és megerőtlenedés azok életében is, akik magukat, egész életüket - mint Illés - az Úr szolgálatára szentelték. A legszebb megtapasztalások és a legerősebb hit sem lehet biztosíték a mélység ellen. Hiszen maga Jézus Krisztus is megjárta a mélységet. Az Úr nincs a mi hatalmunkban! Az Ószövetség nem úgy beszél Isten embereiről sohasem, mint hősökről. Illés megvallja, hogy csak a halált érdemli, mert ő sem jobb Atyáinál. Csalódott Istenben. Mindent hiábavalónak érez: prédikációt, tűzpróbát, esőt, hitet, imádságot. Isten azonban tud Illés belső válságáról, mélységéről. Ura marad még a menekülő, kétségbeesett Illésnek is.

„Erőd felett való utad van!” - ezt mondja Jézus Krisztus is kivétel nélkül mindenkinek, aki Őt követni akarja. S az erő feletti úthoz erő feletti erő kell.

Ezen a mai vasárnapon ebből az igéből a gondoskodó Isten képe rajzolódik ki. Bár Illés elveszti bátorságát, - s kérdezhetnénk, hogy közülünk ki ne bátortalanodott volna el abban a helyzetben - mégis tudnunk kell, nem volt egyedül! Szorongásai, vergődései között is ott volt vele az Isten. Ott volt vele, gondoskodott róla.

S mindez - és ezt nem győzöm elégszer újra és újra elmondani - nem a múlt. Nem csak akkor volt ez így. Isten gondoskodása mindig folyamatos jelen. Gondoskodik Illésről, mialatt súlyos próbákat áll ki, s nekünk sem szabad ölbe tett kézzel várnunk segítségét. Illés megtett mindent, ami tőle tellett, ám elfogyott ereje. S ekkor avatkozik bele Isten az életébe, amikor találkozik az angyallal. Hányan megtapasztalhattuk azt az érzést, hogy úgy érezzük, nincs tovább! Azt, hogy elfogyott az erőnk; azt, hogy kilátástalan a helyzetünk; azt, hogy minden próbálkozásunk csak újabb kudarc. Hogy jó volna elaludni és soha többé fel nem ébredni! És akkor, a legváratlanabb és a legkilátástalanabb helyzetben lép be az Úr az életünkbe, és siet segítségünkre.

A bálványimádó és félrebeszélő, hamis hitet ébresztő hamis próféták, Jezábelek és Áhábok ma is, sokféle formában vannak jelen életünkben. De legyen is bármilyen hamis, félrevezető, tévutakra terelő szándék, a végső győzelem sohasem az emberé. Isten kegyelméből mégis az Ő igazsága az, ami beteljesül. Ahogyan Illés élete kiteljesedett azáltal, hogy újra találkozott az Úrral a negyven napi vándorlás alatt, majd a Hóreb hegyén közvetlenül is, ugyanúgy számunkra is létfontosságú, hogy mindig újra és új módon találkozzunk Vele. Halljuk meg mi is azt a bizonyos hangot, amely a Hóreben a földrengés és a tűz után hallatszott, vagy amelyet Keresztelő János és Pál apostol is meghallott, és amelyről együtt tanúskodnak ezen a vasárnapon.

És a vigasztaló ebben a történetben mégis az, hogy Illés prófétának éppen ebben a testi-lelki elesettségében hangzik az Úr parancsa: Kelj fel és egyél, mert erőd felett való utad van! Lásd meg Illés, hogy magadban bizony csak ilyen gyenge vagy te is, mint bármelyik másik ember. Igazad van: nem vagy jobb az atyáidnál! Másoknál, őseidnél: ember vagy! Nem is a te kiválóságod tesz alkalmassá erőd felett való útra, hanem én, és amit én adok.

Kelj fel és egyél! — Kelj fel: ezt mondja nekünk is, add magad a kezembe! Bízd rám magad! — És egyél: olyan életre vagy elhívatva, amit rendkívüli, természetfeletti erő nélkül nem tudsz megvalósítani! Egyél! Mit? Jézus azt mondja: Én vagyok az életnek kenyere. A keresztyén életnek a tápláló ereje. Vedd magadba, dolgozd fel magadba, mint az ételt: Krisztust! Ő azért járta meg az utat a mennyből a halálon át a feltámadásig és vissza a mennyig, hogy az Ő bennünk szétáradó mennyei, isteni erejénél fogva el tudjunk indulni arra az erőnk felett való útra!

Merd hinni testvérem, hogy ennek a megváltó halálnak az erejéből futja arra, amire a magad emberi képessége nem elég! Merd hinni, hogy a bűneid legyőzésének, egyházad megújulásának az erőd felett való útjához neked is megadja a szükséges erőt és a kielégítő táplálékot! Épp ez teszi értékessé a keresztyén életet, hogy megoldhatatlan problémák elé állít folytonosan, de éppen az teszi nagyszerűvé, hogy ezek a problémák megoldhatók Jézus Krisztus által!

Az elernyedésbe belekárhozunk, belepusztul a gyülekezetünk, — az erők felett való út vállalásában pedig erőnk felett való erők által újulunk meg. Való igaz, amit a zsoltárban így énekelünk:

Boldog a nép, amely tenéked örvendez,
Minden dolgát, Uram, ez viszi jó véghez.
Fényes orcád előtt ezek járnak merészen,
És a te nevedben örvendeznek szüntelen,
Mert nagy dicsőségre őket felmagasztalod,
És jótéteményed rajtuk megszaporítod.

Ámen.