18Vízkereszt utáni 4. vasárnap - Rm 13,08-10.doc

16.Ó2 - Vízkereszt utáni 4. vasárnap - Rm 13,08-10

Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. Mert azt, hogy ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd, és minden más parancsolatot ez az ige foglalja össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.

47; 1; 440; 69

Keresztyén gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Vízkereszt ünnepe utáni időket élünk, és Pál apostol Rómaiakhoz írt levele áll előttünk, immáron harmadik vasárnapon. Mintegy útmutatásként, tanácsként vagy vezérlő fonalként. Néhány gondolat, néhány figyelmeztetés. Arra, hogy mit ne csináljunk, és hogy mit tegyünk. Ugye, milyen könnyűnek tűnik, röviden össze is foglalható, mégsem az. Mert amit kér, ami mindennek a foglalata - az a legnehezebb a világon.

Hogyan lehet betartani a parancsolatokat, hogy minden tökéletes legyen? Hogyan lehet úgy élni, hogy ne lépjük át a korlátokat? Sokan próbálkoztak már vele a kezdetek óta, de senkinek sem sikerült - Krisztuson kívül. A régiek - az apostol idején a farizeusok és az írástudók - újabb és újabb szabályokat alkottak, hogy általa még biztosabbak legyenek. A tízből lett húsz, majd száz és még újabbak keletkeztek. De hiába volt a szigorítás, rá kellett ébredniük, hogy egyre inkább belekeverednek saját hálójukba. Nem jobb, hanem egyre csak rosszabb lett a helyzet. A bűntudat nem csökkent, inkább egyre csak nőtt. De „Közben pedig eljött a törvény, hogy megnövekedjék a bűn. De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem;” (Róm 5,20) - írja az apostol néhány fejezettel korábban. „Ő (vagyis Isten) tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.” (2Kor 3,6)

Mert nem a parancsolatok betöltése, maradéktalan, betű szerinti megvalósítása üdvözít. Mi emberek csak a tehetetlenségünkkel szembesülünk. Kell Krisztus, hogy megtaláljuk a kiutat. Különben csak vergődünk, megyünk, de nem haladunk!

A Tízparancsolat mindenki előtt ismert! Már iskolás korban, hittanórákon tanulják a gyerekek, és minden egyes úrvacsoraosztási liturgiában is elhangzik. A Törvény, ami megmutatja milyenségünket, mert szembesít Isten akaratával. Valójában csak megmutatja milyenségünket, ráébreszt hiányosságainkra, vétkeinkre, de jóvá, bűntelenné nem tesz. Olyan, mint egy tükör, amelybe belenézve meglátom magamat. De attól még nem leszek más! Hiába kormos az arcom, a tükör csak megmutatja azt, ami esetleg másképpen rejtve van előlem, de csupán csak ennyi. Megtisztítani nem segít! Ahhoz más kell, ahhoz több kell.

Jézus is jól ismerte a Szentírás - az akkor még csak a meglevő Ószövetséget. Sokszor bizonyságot tett nem csak a betű szerinti ismeretéről, hanem annak tartalmáról is. Ismerős, amikor a farizeusok és írástudók faggatták, s kíváncsiak voltak, hogyan foglalható össze a Törvény. Mai igénk az ember-ember közti kapcsolatról szól, s annak summájáról. Mi is jól tudjuk, és idézzük is e szavakat: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”. (3Móz 19,18) De Jézus nem csak idézte, hanem élte is. Amint Pál apostol is mondja: a legfontosabb a szeretet. A másikat szerető tölti be igazán a törvényt.

Mert - amint a Korinthusi levélben, a Szeretethimnuszban írja: „Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.” (1Kor 13,1-4) „Ha szeretet nincs bennem” - visszhangzik újra meg újra. Egy olyan fogalom, amelyet gyakran emlegetünk, amit másoktól elvárunk, mi magunk azonban kevésbé gyakoroljuk. Vagy csak úgy és akkor, ahogyan és amikor nekünk az éppen jó.

Vízkereszt nem egy ünnep csupán, amelyet évente egyszer ünneplünk. Krisztus nem csak megjelent, hanem szüntelenül jelen van a világban. A Krisztusban megigazultak egymás és a kívülállók iránt gyakorolt szeretete által kell újra és újra megjelennie Krisztusnak a világban. Ez a szeretet több, mint tolerancia, több, mint az erkölcsi szabályok formális betartása. Ez a Szeretet a Törvény betöltése - amiért Krisztus eljött erre a világra! (Mt 5,17)

Tartozni nem szeretünk! Mert nyomaszt annak tudata. Szeretnénk mindent rendezni, azonnal! Persze leginkább a bántást, a sértést akarjuk minél előbb visszaadni. Pedig - „ha szeretet nincsen bennem - semmi vagyok”. Milyen röviden és tömörem fogalmazza meg az apostol. Azt, ami a mindennapjaink gyakorlata kellene, hogy legyen. Elfelejteni a rosszat és folyton emlékezni a jóra. A másik által elkövetett jóra. Az általunk elkövetett rossz legfeljebb csak arra kell, hogy emlékeztessen: ilyen gyarló, ilyen könnyen elbukó, ilyen szánalmas emberek vagyunk. A magunk erejéből nem jutunk ötről a hatra. Inkább kettőt lépünk hátra, és csak egyet előre.

Az elmúlt vasárnapokra visszatekintve is Isten ajándékairól volt szó, amire nekünk nem lehet más a válaszunk, mint a szeretet. Különbözőek vagyunk, különféle adottságokkal, de egy valamit mindnyájan tehetünk: gyakoroljuk a szeretetet. Persze könnyű azok felé, akik szeretnek minket. Könnyű azt szeretni, aki engem is szeret. De milyen nehéz megbocsátani, milyen nehéz a rosszat a jóval viszonozni, lemondani a bosszúállásról. Tenni a jót, feledni a rosszat. Csupán csak szeretni! Tenni, amíg lehet. Amíg mellettem van a másik. Utána már hiába sírjuk vissza az elveszett, az elvesztegetett lehetőséget.

Túrmezei Erzsébet diakonissza költőnő „A harmadik” című versében ezt írja:

Valamit kérnek tőled. / Megtenni nem kötelesség.

Mást mond a jog, / mást súg az ész.

Valami mégis azt kívánja: Nézd, / tedd meg, ha teheted!

Mindig arra a harmadikra hallgass, / mert az a szeretet.

Messzire mentél. / Fáradt vagy. Léptél százat.

Valakiért mégegyet kellene. / De tested, véred lázad.

Majd máskor! - nyugtat meg az ész. / És a jog józanságra int.

De egy szelíd hang azt súgja megint: / Tedd meg, ha teheted!

Mindig arra a harmadikra hallgass, / mert az a szeretet.

Valakin segíthetnél. / Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.

Tán összetörte a szíved. / Az ész is azt súgja: Minek?

De Krisztus nyomorog benne. / És a szelíd hang halkan újra kérlel:

Tedd meg, ha teheted!

Mindig arra a harmadikra hallgass, / mert az a szeretet!

Ó, ha a harmadik / egyszer első lehetne, / és diktálhatna, vonhatna, vihetne!

Lehet, elégnél hamar. / Valóban esztelenség volna. / De a szíved békességről dalolna,

s míg elveszítenéd, / bizony megtalálnád az életet!

Bízd rá magad arra a harmadikra! / Mert az a szeretet.

Igen, emberileg nem kötelesség, de aki Krisztust követi, az nem tehet mást. És aki így tesz, az tölti be igazából a törvényt. Csak az!

Mert - amint egyik ifjúsági énekünk is hangzik - „Szeretni: nem puszta szó, A szeretet élő való. Mi Jézustól tudjuk: mi az igaz szeretet, Ki érettünk emberré született.” (EÉ 574,1)

Nehéz megtenni? Bizony nehéz. Lehetetlen megtenni? Egyedül igen. De Krisztussal, Vele, az Ő nevében minden lehetséges. Ámen.