33Húsvét ünnepe - Mk 16,01-08.doc

31.Ó1 - Húsvét ünnepe - Mk 16,01-08 /9.49

Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét. A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz, és erről beszéltek egymás között: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?” Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt. És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.” Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.

216; 5; 388; 427_1,4; 11; Himnusz

Keresztyén gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Néhány évvel ezelőtt szenzációként járta be a világsajtót az a hír, hogy Izraelben megtalálták Jézus sírját. Sőt, nem csupán a sírt, ahova eltemették, hanem a kövön levő felirat szerint egyértelműen azonosítható a hely is; s a legnagyobb hír: a sír csontokkal volt tele, köztük Jézusé is - bizonygatták.

Igen testvéreim, van, akinek semmi sem drága! Üzleti fogásként az emberek mindenre képesek! Akár tényeket hamisítani is! Mert számításaik szerint az erről forgatott filmet milliók fogják megnézni; az erről írt cikkeket tartalmazó újságokat vagy könyveket tömegek fogják megvenni - s ez mesés hasznot hoz.

Hozzáteszem, nem ez volt az első ilyen próbálkozás, s nem ez lesz az utolsó sem! Már az első húsvétkor is megpróbálták cáfolni Jézus feltámadását. Akkor is, és ma is - eredménytelenül.

Jézus feltámadt! Jézus valóban feltámadt! - hangzott az őskeresztyének boldog, egy hitvallással is felérő köszönése húsvét hajnalán. Nem a megszokás szavai voltak ezek, mint ahogyan sokszor mi köszönünk egy „jó napot”-tal. Az őskeresztyének szavai bizonyságtételként hangzottak, s adták tovább ők maguk is - e köszöntéssel is - a jó hírt.

Jézus feltámadt! Határozott kijelentés, szilárd meggyőződés. Hiszen EZ a keresztyén hit alapja.

„Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor üres a mi igehirdetésünk, de üres a ti hitetek is” (1Kor 15,14) - írja Pál apostol a korinthusiaknak, de folytatja is: „Ámde Krisztus feltámadt a halálból, első zsengeként a halottak közül.” (20.v.)

Milyen csodálatos - kedves testvéreim, - hogy Pál apostol szavaival mi is hirdethetjük ezt a minden eddigi elképzelést megváltoztató, mindent felfordító, a mi életünket is egészen új alapra helyező örömhírt. Azt, hogy nekünk élő és feltámadott Urunk van! Ez a legfontosabb, ez az alapja mindennek. Hiszen erre emlékeztet a vasárnap ünneppé tétele is, mert ezzel a nappal, a vasárnap megünneplésével a feltámadott és élő Úr Jézus valóságát állították középpontba.

Pedig minden egészen másképpen történt, mint ahogyan az emberek elgondolták! S ez a más megváltoztat minden eddigi alapállást. Az asszonyok egy sírhoz mennek, de azt üresen találják. Odamenet beszélnek azokról az akadályokról, amelyek előttük állnak, megérkezve pedig már nem látnak akadályt. Egy mozdulatlan holtat keresnek, helyette azonban egy élő, az Isten angyala szól hozzájuk. Útközben a múltat idézik, amely szerint számukra a Golgotán minden befejeződött és végérvényesen lezárult, s most, az emlékezés helyett tetteket igénylő, jövőre irányuló feladatokat kapnak. A tény: Krisztus feltámadt! Krisztus él! S ezáltal új helyzet áll elő. Térnek és időnek, életnek és halálnak más perspektívát ad az élő, a halál felett is győzedelmes Krisztus.

A sír sorsfordító hely az asszonyok számára. Bár még ott él szívükben a véres golgotai események borzalma, már tudomásul vették az események ilyen alakulását. Aggodalom él szívükben a sírhoz közeledve, de ez már nem félelem. Kezd visszatérni az élet a megszokott kerékvágásba. Milyen érdekes! A sírhoz érve újra erőt vesz rajtuk a félelem.

Ki hengeríti el a követ? Majd csak találunk valakit! - gondolják. De szembesülve az üres sírral, a feltámadással nem tudnak mit kezdeni.

Megint valami rendkívüli történt, olyan, amire nem voltak felkészülve! Megint minden teljesen összezavarodott bennük! S az öröm helyett újra a félelem lesz úrrá rajtuk. Mennyi akadály, ami lebénít! Pedig futni kellene, rohanni kellene és világgá kellene kürtölni a jó hírt. Azonban képtelenek erre.

Ki hengeríti el a követ? Tehetetlenség és félelem volt az asszonyokban, s félelem van bennünk is, ma is. Mert a kő nagynak és elmozdíthatatlannak látszik. Akadályok, félelmek, szorongások, terhek, amelyek megbénítják életünket. Milyen sok kő van ma is előttünk, amely megakadályoz a továbblépésben. Kőhegyek, amelyeket mi hordtunk össze magunk előtt, amelyekből barikádokat építettünk - védekezésre, pedig valójában magunk előtt vágtuk el ezzel az utat. Bűnök, amelyek egyre nagyobb falként tornyosulnak előttünk, amelyek megakadályozzák a továbblépésünket. Eltakarják előlünk a kilátást is. Teljes a reménytelenség. A kő, a fal lezár egy utat. Nem véd, hanem elválaszt. Úgy tűnik, zsákutca az életünk! Hiába a felismerés, a múlt már nem kell. De van-e jövő? Úgy látszik, nincs továbblépés.

Úgy tűnik, …. - Ámde Krisztus feltámadt! A kő, az akadály elhengeríttetett!

Testvéreim! Új helyzet! Nem erre készültek! Az elhengerített kő nagyobb akadály nekik. Hol van az Úr? Közöttünk?

A pusztában vándorló nép állandóan visszatérő alapkérdése, hogy velük van-e az Úr! A fogságba induló nép legnagyobb nyomorúsága, hogy ott is velük lesz-e az Úr? Vagy csak ott van, ahol a templom is van?

„Én veletek vagyok minden napon…”, „…ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok én is” - hangzik az ígéret. Ott, akkor még mennyire hihetetlennek hangzott!

Hol van Jézus valójában? Mi a szavaknak, híradásoknak nem hiszünk, mert már annyiszor becsaptak minket! Megtapasztalásra, bizonyosságra vágyunk. Úgy, mint az asszonyok. Ők látták az üres sírt! Ők hallották a fehér ruhába öltözött ifjút! Ők érezték és átélték a döbbenetet, a félelmet! - Mi nem vagyunk szemtanúk, hiszen nincs ismétlés. Jézus áldozata egyszeri, a múlt, a jelen, és a jövő vétkeiért. Hogyan is van ez testvéreim? Olyan csodálatos, annyira nagyszerű, és mégis ezért felfoghatatlan. Hiszen a már megszületettek, és a majd megszületők is részesei - s így én is részese vagyok, lehetek - Krisztus váltságának.

Kétségek gyötörnek bennünket: valóban így történt? Tényleg itt van Ő, Jézus közöttünk? Hiszen sokszor nem azt tapasztaljuk. Ha pedig itt van, akkor miért nem mutatja meg nyilvánvalóbban jelenlétét? Mi, a nem látó nemzedék tagjai megerősítésként olvashatjuk János apostol szavait: „Boldogok, akik nem látnak, és hisznek.”

„Feltámadt! Nincsen itt!” - hangzott. Ki az, aki megérti, mit is jelent ez? Csak az látható, hogy nincs ott! A csodákról lehet vitatkozni, lehet kételkedni is bennük, kereshetjük a különféle magyarázatokat, de ahhoz, hogy elfogadjuk azokat, már kell tenni egy lépést a hit útján. Sokszor érezzük korlátainkat, gyakran nyomaszt a tehetetlenség érzése, mert mi képtelenek vagyunk másképp tenni! A csoda: jel! Valakire rámutat, valakire felhívja a figyelmet. A feltámadás csodájának az elfogadása a feltámadott és élő Jézus Krisztusban való hit.

Mert Isten mindenható, akit nem köt tér és idő, aki Úr élet és halál felett is. Akinek végtelen szeretete számunkra is életet jelent.

Húsvét csodáját hirdeti a természet is, Isten csodálatos, teremtett világa is. A mindig újjáéledő természet hirdeti az élet diadalát az elmúlás felett. A halálon is győztes Úr adja meg az élet értelmét. Amely nem szűnik meg végérvényesen itt, ebben a világban.

„Előttetek megy Galileába!” - mondja az Úr küldötte. Vagyis: nem a sírban, nem a holtak között kell keresni az élőt, hanem Galileában, az élők között, a mindennapokban! Az élő Úr nincs helyhez, templomhoz, városhoz kötve! Ő közöttünk van, Ő él! Ő valóban feltámadt!

„Menjetek el és mondjátok el…” - hangzik a parancs. Van-e jobb dolog, mint örömhírt vinni és továbbadni? S ez, a feltámadás örömhíre a legnagyobb, amit az ember elmondhat az élete során.

És ők - az asszonyok - elfutottak, féltek, remegés és döbbenet fogta el őket. Nem mertek szólni! Nem mernek még örülni. Még nem tudnak igazán hinni!

Isten megelőzi az embert, aki csak lassan fogja fel az események értelmét, és ezért mindig csak utólag szabadul meg a rémületétől és lesz kész a bizonyságtételre, és hisz.

Az alaphelyzet nem az, hogy az ember vár Istenre, hanem éppen fordítva: Isten cselekszik és az ember ezt csodálhatja hittel.

Húsvét is, Jézus feltámadása ezt hirdeti nekünk is, és indít el bizonyságtevésre. Azért, hogy ne kérdés, ne bizonytalanság, hanem meggyőződés legyen ez az örömhír: Mert Jézus él, feltámadt! Jézus valóban feltámadt!

Karl Barth - svájci teológus - mondta: Aki hallotta a húsvéti örömhírt, az nem tud többé szomorú arccal járni a világban, és úgy élni, mintha nem remélne semmit.

Kedves Testvéreim! Örüljünk és hirdessük szerte, mindenütt: mi hallottuk, s mi tudjuk: Jézus feltámadt! Jézus valóban feltámadt! Ámen.