37Húsvét utáni 3. vasárnap - 1Móz 01,01-04a,26-31_2,01-04a.doc

35.Ó3 - Húsvét u. 3. vasárnapja - 1Móz 01,01-04a,26-31;2,01-04a

Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó….

Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen! Azután ezt mondta Isten: Nektek adok az egész föld színén minden maghozó növényt, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: mindez legyen a ti eledeletek. Minden földi állatnak, az ég minden madarának és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben élet van, eledelül adok minden zöld növényt. És úgy történt. És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap….

Így készült el a menny és a föld és minden seregük. A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. Azután megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után. Ez a menny és föld teremtésének a története.

93; 5; 489; 353

Keresztyén gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Ha lehetőséged lett volna jelen lenni a biblia valamelyik eseményénél, hogy utólag tanúskodhass róla, melyiket választanád? Egyszer megkérdezték ezt néhány jól ismert keresztyén vezetőtől, és különböző válaszokat adtak: Jézus keresztre feszítésénél; Jézus feltámadásánál; az özönvíznél; a Vörös-tenger kettéválásánál és Izráel átkelésénél; vagy még ilyen is elhangzott: amikor Dávid legyőzte Góliátot. De egy valaki közülük ezt felelte: „Szeretnék ott lenni, amikor Isten éppen befejezi a teremtését, az fantasztikus látvány lehetett!

Jubilate vasárnapján - amint az oltárnál is elhangzott bevezető zsoltár kezdő szava is erre bíztat minket - érdekes, meglepő igével szembesülünk. Kinyitva a Szentírást, ezzel a történettel szembesülünk. Érdekes, minden korban vitatott és sokak által megkérdőjelezett az, amit ebben az első részben olvashatunk. Talán nem véletlen, hogy a Szentírást sem lehet úgy kívülállónak megismerni, elolvasni, hogy kezdi az első oldalon, s halad úgy sorba, mint bármilyen más könyvben.

E szakasz ugyanis a nehezebb olvasmányok közé tartozik. Főleg akkor, ha szó szerint akarjuk értelmezni, vagy netán belőle ismereteket szerezni. Már az első mondatoknál elakadunk, megzavarodunk, elbizonytalanodunk. S bevallom, bizony a legtöbben így vannak vele. Így vannak vele, ha betűről betűre úgy értelmezik, mint egy egzakt matematikai tételt.

A bibliai kinyilatkoztatás és a természettudományos kozmológia távolsága ― hasonlóan a teológus és geológus közötti különbséghez ― bizony: ég és föld! Már a kiinduló feltételeikben, alapkoncepciójukban annyira különböznek, hogy semmi értelme, és nem is lehet a kettőt egymás mellé állítani összevetésre. Sem azért nem érdemes, hogy vitát robbantsunk ki köztük, sem azért, hogy harmonizálni igyekezzünk. Az egyház ismeretének és hitének az alapja az Ige, mégpedig a teremtő Ige (minden Általa lett! [Jn 1.]), a természettudomány alapja pedig a kísérlet, logikai alapokon nyugvó elmélet. Ezek sosem mérhetők össze, mint ahogy nem dönthetjük el, hogy egy tárgy kerekebb-e, mint piros...

A természettudomány igazságáról az emberi értelem győzhet meg. A Szentírás igazságáról viszont a Szentlélek győz meg. Az emberi értelem ― ahogyan már sokszor bizonyította be a történelem ― korlátozott, tévedéseknek is kitett. A Szentlélek azonban teljes, tévedhetetlen. A teremtéstörténet olvasásának ― ahogyan az egész Biblia olvasásának ― nem az emberi szem a szerve. A teremtéstörténet megértésének ― ahogyan az egész Biblia megértésének ― nem az emberi ész a szerve. A teremtéstörténet olvasásának és megértésének ― ahogyan az egész Biblia olvasásának és megértésének ― szerve a Szentlélek! Aki anélkül olvassa-értelmezi, hogy engedne a Szentlélek munkájának, az sohasem érti meg, legfeljebb csak félreérti; az bizony elakad temérdek ellentmondásnál, kétségnél, és végül egészen a tagadásig is eljuthat. Mint amikor valaki egy kert szélén áll, és leköti figyelmét a rácskerítés, de nem tekint tovább a kertre. Ezt teszik a csecsemők, a hitben kiskorúságnál megrekedtek. Aki azonban engedi, hogy a Szentlélek felnyissa szemét, megnyissa elméjét, az átlát a kerítésen, és gyönyörködhet a kert szépségében.

Isten megteremtette a világot ― a Kozmoszt. Keresztyén igeolvasókként-igehallgatókként ne feledjük el azt sem, hogy a teremtéstörténet egyértelműen Krisztusról szól! Jn 1. világosan tárja elénk, hogy amikor Isten a szavával teremt, akkor a testté lett Ige van jelen! És nem marad el a teremtésből természetesen a Szentlélek sem, hiszen ott lebeg a vizek fölött az életet teremtő (2). Így áll együtt most is a Teremtő, Megváltó és Megszentelő Isten, aki ajándékul készíti el a világot.

Az ember a teremtés koronája. Lehet ezt beképzelten is emlegetni ― ekkor jogtalanul tesszük, mert magunkra figyelünk és nem életadónkra. Ugyanakkor lehet ezt alázattal, térdre hullva is emlegetni, amikor is magunk helyett Teremtőnkre tekintünk, aki ilyen nagy becsben tartott minket, hogy a teremtést az emberrel koronázta meg.

Természettudományos szempontból lehet ugyan tanakodni azon, vajon az ember miben azonos a többi élőlénnyel, és mi az, ami mégis kiemeli az állatvilágból. Lehet ide és oda érvelni, na meg vissza is... Lehet tanakodni, hogy akkor a beszéd emelte-e ki az állati sorból a homo sapienst, vagy valami más ― de minek?! Nekünk az Igére figyelve kell a kérdéshez hozzáállni. És így bizony kiderül, hogy míg az ember származását, testi felépítését tekintve valóban azonosnak tekinthető az állatokkal, Isten mégis messze kiemelte onnan, és az igen magasztos jelzővel írja le teremtésünket: az Isten a saját képére és hasonlatosságára formálta. Ha az írásmagyarázók között sokféle vélemény is található arról, mit is jelent pontosan istenképűségünk és hasonlóságunk, a lényeg mégis világos: van bennünk valami, amit Isten már nem a föld porából vette, hanem Maga lehelt belénk, és Ővele lehetünk általa hasonlók ― mondhatnánk úgy is, adott egy adó-vevő készüléket, amelyet az Ő hullámhosszára hangolt. Lehet, hogy az éter hullámain zajosodik az adás, recsegés és ropogás ül rá, néha nagyon nehezen érthetővé teszi az adást, de azért az isteni szikra mégiscsak ott van bennünk. Az állatokkal ellentétben kapcsolatba kerülhetünk a Teremtőnkkel eme istenképűség és hasonlóság révén.

Így hát a Teremtőnk iránti áhítatos csodálattal és alkotása nagyszerűsége előtt térdre hullva, alázatosan megvallhatjuk: az ember sokkal több, mint az állatok. Nemcsak lehetőségünk, hanem kötelességül kapott feladatunk, hogy Isten uralmát képviseljük e világ felett, élőlényei és minden teremtménye felett. Nem diktátorként és teljhatalommal rendelkező császárként, hanem hűséges helytartóként.

Az Isten által teremtett világban élünk, teremtmények vagyunk, Isten képére teremtve, és élvezhetjük az Isten kezéből származó sokszoros áldásokat. Milyen tragikus, hogy annyi ember kihagyja az életéből Istent, és összezavarodott vándorrá válik ebben a barátságtalan világban, miközben lehetne Isten gyermeke az ő Mennyei Atyja világában.

De Isten terve nem változott! Ő nem csak megteremtette az embert, és nem csak elhatározta megváltásunkat, hanem véghez is vitte. Isten tehát egy emberprogramot indított el a teremtésben, hogy eljöjjön az Emberfia. A Teremtő Atya elvégezte a munkáját, és a hetedik napot megszentelve megpihent. Elvégezte, mert az Isten által elindított folyamatok mindig célba is érnek ― olyanok, mintha már meg is történtek volna. Ugyanígy mondhatta el az Emberfia is, hogy „Elvégeztetett!” (Jn 19,30b.) Elvégezte megváltó munkáját, azaz célhoz ért ― ezért következhetett, hogy „fejét lehajtva, kilehelte lelkét.” (Jn 19,30c.) Ahogyan Nagypénteken is előttünk volt: Ő lehelte ki lelkét-életét, mert neki hatalma van letenni is, felvenni is életét. Ő uralkodik a világ felett ― azért, hogy mi is uralkodhassunk a földi világ felett. Ő felvette életét ― azért, hogy az új teremtéskor mi is új életet vehessünk magunkra. Ámen.