48Szentháromság ünnepe utáni 4. vasárnap - Lk 06,36-42.doc

46.Ó1 - Szentháromság ünnepe utáni 4. vasárnap - Lk 06,36-42 /10.33

Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. „Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.”

Példázatot is mondott nekik: „A vak vezetheti-e a világtalant? Nem esnek-e mind a ketten verembe? A tanítvány nem feljebb való mesterénél; aki pedig teljesen felkészült, az lesz olyan, mint a mestere.

Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a saját szemedben pedig nem veszed észre a gerendát? Hogyan mondhatod atyádfiának: Atyámfia, hadd vegyem ki szemedből a szálkát! - mikor a saját szemedben nem látod a gerendát? Képmutató, előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a szálkát atyádfia szeméből.”

99; 7; 325; 293

Keresztyén gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

„Irgalmas és könyörületes az Úr, késedelmes a haragra, és nagy kegyelmű.” - mondja a zsoltáríró (Zsolt. 143,8). Bármerre is nézünk, mindenütt ezt, a zsoltáríró által megfogalmazott igazságot tapasztaljuk. A Szentírás minden sora ezt hirdeti, a természet mindenütt erről beszél. Nem csak általánosságban! Hiszen ha saját életemre tekintek, annak is minden pillanata erről a végtelen isteni irgalomról tanúskodik. Irgalmas és könyörületes az Úr.

De nem szabad, hogy csupán szemlélők legyünk! Kevés mindezt nyugtázni és tudomásul venni! Kell, hogy kimozdítson a közömbösségből, a keményszívűségből; kell, hogy minket is megérintsen, és hasonló érzelmeket keltsen. „Legyetek irgalmasok - mondja Jézus - ahogyan Atyátok is irgalmas.”

Ez kell, hogy meghatározza életünket, ez kell, hogy áthassa az ember-ember közötti kapcsolatainkat is.

Irgalmat várunk másoktól, de ez csak úgy lehetséges, ha mi is így teszünk velük szemben.

„Amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal” - mondja Jézus (Lk 6,31). Ahogyan egy közmondás mondja: „amit nem akarsz magadnak, te se tedd embertársadnak!”

„Ne ítélj, és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok, és nem kárhoztattok” - hangzott Jézus figyelmeztetése. Íme, az irgalmasság első feltétele. Mi mindnyájan bűnösök vagyunk; hiszen nincs senki sem köztünk, aki egészen hiba nélkül való lenne. Ahogy a fénytől az árnyék, ugyanúgy az embertől elválaszthatatlan a bűn.

Tudjuk vétkeinket, szégyelljük is őket, hallgatunk róluk, és szeretnénk, ha más is hallgatna róluk. Mi se ítéljünk meg másokat! Isten sem elítélni, hanem üdvözíteni, megmenteni akar.

„Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak” - folytatja Jézus. Megbocsátani! Ez az, ami olyan nagyon nehéz! Rosszul esik, ha felebarátom megbánt, számon is tartom, felhánytorgatom. De csak mi kapunk sértést, bántást? Mi milyen gyakran bántjuk meg Urunkat? S Ő hányszor megbocsátott már nekünk! Nem utasít el, kész újra és újra, akár még hetvenszer hétszer is, számolatlanul is megbocsátani.

Tudjuk, milyen nehéz bocsánatot kérni, hiszen az maga a beismerés. Hányszor mondjuk: megbocsátok, de nem felejtek! Tényleg lehetséges lenne úgy megbocsátani, hogy állandóan emlékeztetnek elkövetett vétkeinkre? Nem szóval, hanem szívből kell a megbocsátást gyakorolni. Szívből, krisztusi szeretettel!

De az irgalmasságnak nem csak szavakban, hanem tettekben is meg kell nyilvánulnia.

Ha látjuk, hogy felebarátunk szükséget szenved, és nekünk van, segítsünk rajta.

Mert „akinek van e világon miből élnie, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete?” - kérdezi János apostol (1Jn 3,17).

De ez nemcsak a gazdagoknak szóló parancs, nem csak ők tudnak adni! Sőt! Isten nem a felesleget, nem a maradékot akarja! Isten előtt értékesebb a szegény asszony kétfillérje, mint a feleslegből adott bármilyen sok.

Ne kényszerrel, hanem örömmel és önként!

„Aki máson könyörül, vidáman tegye (Róm 12,8) - mondja az apostol. Vagyis ne azért adj, hogy lerázd a kérőt, hanem önként, jó szívvel, viszonzást nem várva.

„Ne tudja a balkezed, mit cselekszik a jobb kezed” - mondja az evangélista (Mt 6,3).

Ha így adtok, majd adnak néktek is. Hasonló mértékkel.

De, hogy irgalmasak lehessünk, szükséges az önismeret is, és a magunkkal szemben való szigorúság. Mert a magát sokra tartó ember tud a legkíméletlenebb lenni mások iránt is.

Az ember saját hibáit nem nagyon veszi észre, erényeit pedig gyakran felnagyítja. Egy régi hasonlat ezt így fogalmazza meg: az ember kettős batyut hord a vállán; az egyikben, amely elől lóg, vannak az erényei: azokat folyton látja; a másikban, a hátulsóban vannak a hibái, a bűnei, és éppen ezért nem látja őket. Másokkal szemben fordítva áll a dolog. Saját gyarlóságait kicsinyítő szemüvegen, a másokét meg nagyító szemüvegen át nézi. Erre mutat rá Jézus, amikor ezt mondja: „Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a saját szemedben pedig nem veszed észre a gerendát?”

Mielőtt mást ítélnénk meg, nézzünk előbb önmagunkra s a befelé tekintés szelídebbé tesz mások megítélésében és kárhoztatásában. Mert megmutatja, hogy mi sem vagyunk különbek, sőt, talán bűnösebbek, mint aki fölött pálcát akarunk törni.

A bűnös, házasságtörő asszony történetében (Jn 8,3-11) azon tanakodnak, hogy az asszonyt bűne miatt megkövezzék-e. Jézus azt mondja: „aki közületek sem bűnös - vagyis még sohasem vétkezett - az vesse rá az első követ.” S ők, lelkiismeretüktől vádolva elódalognak.

Többször halljuk a nyelvtanra hivatkozással, hogy „az első személy én vagyok.” De nem csak az önszeretetben, hanem hibáink megismerésében és megítélésében is az „én” legyen az első!

Amint Pál apostol mondja (1Tim 1,15): „A bűnösök közül első vagyok én.”

Ha így gondolkodnánk, kevesebb lenne a fájdalom. Több lenne a másokra kiáradó szeretet, irgalom. S irgalmasságunk által mi is közelebb kerülnénk Istenhez.

MIRE VAN SZÜKSÉGE JÉZUS TANÍTVÁNYÁNAK? (Túrmezei Erzsébet)

Tiszta szemre, úgy nézni és úgy látni,
Ahogyan Isten látja a világot.
Benne már az új teremtést csodálni,
Mit igéjével elrejtetten alkot.

Nyitott szívre: szeretni, átölelni
Világunk, mint Isten öleli át…
Mint Ő, mást elfogadni, felemelni…
Megbocsátani, mint Ő megbocsát.

Mesterükre! Egyedül Ő adhatja
a nyitott szemet, szívet,
alázatot, erőt a szolgálatra…
s gyümölcsöt teremni csak így lehet.

Fontos, hogy „bizalmamat, reménységemet csak Krisztus vérében remélhetem.” Mert nélküle nincs reményem. De Vele, az Ő irgalmasságával Urunk előtt egykor majd én is megállhatok. Hiszem, hogy így lesz. Mert „Ítélettől, haláltól Jézus megszabadít.” (EÉ 325,3) Ámen.