11Óév este - Ézs 30,(08-14)15-17.docx

09.Ó3 - Óév este - Ézs 30,(08-14)15-17

(Most pedig menj, és írd föl a szemük láttára egy táblára, jegyezd föl egy könyvbe, hogy megmaradjon mindvégig örökre szóló okmányként! Bizony, engedetlen nép ez, hazug fiak; fiak, akik nem akarnak hallgatni az Úr tanítására. Azt mondják a látóknak: Ne lássatok! - a látnokoknak pedig: Ne a valóságot lássátok! Mondjatok inkább hízelgő dolgokat, lássatok kedvünkre valókat! Térjetek le az útról, hagyjátok el a helyes ösvényt; hagyjatok békét nekünk Izráel Szentjével! Ezért így szól Izráel Szentje: Mivel megvetitek ezt az igét, zsarolásban és csalásban bíztok, ezekre támaszkodtok, azért úgy jártok bűnötökkel, mint a magas kőfal, ha megreped, és megdőlve leomlással fenyeget: bármely pillanatban összedőlhet. Darabokra törik, mint az agyagkorsó, melyet kíméletlenül összetörtek úgy, hogy darabjai között nem lehet találni akkora cserepet, amivel a tűzhelyről parazsat lehetne venni, vagy a tócsából vizet lehetne meríteni.)

Mert így szól az én Uram, az Úr, Izráel Szentje: A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akarjátok, inkább ezt mondjátok: Nem úgy lesz az, hanem lóháton vágtatunk! Hát majd vágtatnotok kell! Gyorsan akartok hajtani? Hát majd gyorsak lesznek üldözőitek! Egy ember fenyegetésére ezrével elfuttok, öt ember fenyegetésére úgy elfuttok, hogy nem marad más belőletek, csak egy jelzőpózna a hegytetőn és egy zászlórúd a halmon.

174; 2; 449; himnusz; 293

Keresztyén gyülekezet, kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Elmúltak a karácsonyi ünnepek, s néhány hétköznap után elérkezett az esztendő vége. Bár a mai nap - óév napja - nem egyházi ünnep, mégis lehetőség az elcsendesedésre, az Igére figyelésre. Mert olyan jó lenne, ha jobban figyelnénk Urunk szavára. Hogy ne akkor kapkodjunk, amikor már késő. A féket nem közvetlenül a szakadék szélén kell behúzni, a kormánnyal sem utólag kell a járművet az úthoz igazítani.

Ézsaiás szavai hangzanak felén ezen az év végi ünnepen. Kemény szavak, s megszívlelendők. És az a szomorú, hogy az évezredes próféciák ma is aktuálisak. Nem legyinthetünk, hogy az csupán a múlt! Ma is valós helyzetet mutatnak, s valós veszélyt tárnak fel. Öröm az ürömben, hogy „Jézus ma még vár, de úgy alkonyul már. Nőnek az árnyak, s ím későre jár.” (EÉ 449) - ha meg nem halljuk szavát.

Sok szó elrepült már az évezredek során, s nem maradt megtartója. Most pedig az hangzik, hogy: ”… írd föl a szemük láttára egy táblára, jegyezd föl egy könyvbe, hogy megmaradjon mindvégig örökre szóló okmányként!” Régi latin közmondás, hogy a szó elszáll, az írás megmarad! Valóban így van. Ha a szavakat apáról fiúra meg is másítják, de az Írás változatlan marad. Ezért íratta meg Urunk ezeket a dolgokat könyvben a próféta által, hogy a késői nemzedékek is megemlékezzenek róla. Hogy ne mondhassa senki, hogy még soha nem halottak róla, hogy Isten nem figyelmeztette őket. Íme, itt a figyelmeztetés örökre. Felíratott, hogy mindig szem előtt legyen. Mégpedig olyan könyvbe, amely mindig szem előtt van, amelyet mindig olvasnak.

Nem véletlen, hogy a Szentírásba íratta meg az Isten. Mert ez az egyetlen olyan írás, amely nem enyészik el. Milyen csodálatos dolog, hogy Jézus Urunk élete, beszédei, cselekedetei is a Szentírásban kerültek leírásra, amelyek nem süllyedtek el könyvtárak mélyére, hanem ma is itt van az emberek kezében és hangzik a világ népeinek.

Megíratott, hogy megmaradjon bizonyságul. Arról tesznek bizonyságot, hogy Isten türelme és szeretete nem fogyott el, s az ember sem mentegetheti magát, amiért nem hallgatott Istenére. Mi mindent megtett már Urunk a teremtés óta! Olvashatunk róla, s tapasztalhatjuk életünk során. Bizony, „…csak az Úrnak nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk…” - hangzik egyik énekünkben. Mert „Bizony, engedetlen nép ez, hazug fiak; fiak, akik nem akarnak hallgatni az Úr tanítására.” - kesereg a próféta. Olyanok, akik megtagadják atyáikat. Olyanok, akik megtagadják Istennek azokat a cselekedeteit, amelyeket az atyák idején vitt véghez. Pedig Isten mindenkor az idősebbek által vezette a fiatalokat és azt akarja, hogy ez a láncolat soha nem szakadjon meg. Mert a folytonosság csak így biztosítható.

Szeretnének elfeledkezni Istenről, és a maguk feje után menni. Nem szeretik hallani az emberek azt sem, hogy van bűn, mert ennek hallása kellemetlen és zavaró. Nem szeretnek hallani az igazságról, mert szerintük mindig az az igazság, amit ők tesznek. Pedig rossz úton járnak, célt tévesztenek, és így veszélybe sodorják önmagukat is, és embertársaikat is.

A világnak ez a kívánsága! Olyan igénnyel lép fel, hogy úgy hangozzon az ige, ahogyan ők szeretnék. Ne beszéljen bűnről, hamisságról, vagy ha szól, igazolja tetteiket, még ha azok gonoszak is. Így aztán minden bűn talál magának kiutat, és az elkövetkezendő ítélettől, haragtól sem kell félni.

Mert mi más az oka annak, hogy oly kevesen kíváncsiak Isten szavára? Mi más az oka, hogy oly kevesen tartják fontosnak Isten akaratát megismerni és cselekedni? Amikor Ő szól, nem korlátozni akar, nem az örömet akarja tőlünk távol tartani, hanem a veszélyeket. Szeretete vezérli minden tettét! „Más kárán tanul az okos!” - szoktuk idézni ezt a közmondást. S mégis, hányszor pórul kell járnom, hogy felismerjem a veszélyt. Néha még a magam kára sem győz meg. Hiszen gyakran elkövetjük ugyanazt a hibát többször is. Újra és újra beverjük a fejünket, - sokszor ugyanott, - bármennyire fáj is.

Azt mondják, hogy „Térjetek le az útról, hagyjátok el a helyes ösvényt;”. Mert régi és unott utak ezek. Mi most már új utakon akarunk járni. Olyanon, amelyen nincs korlát, tiltás, ahol azt tehetem, amit akarok; úgy élhetek, ahogyan én szeretnék; ahol a vágyaim szabadon szárnyalhatnak. Ahol még a tűzzel is szabadon játszhatok - míg legfeljebb meg nem égetem magam. Pedig az „égési sérülések” nagyon fájdalmasak és nehezen gyógyulók tudnak lenni. Még akár bele is lehet halni!!!

Félelmetes tudni, hogy van valaki, aki előtt nincs rejtve semmi sem! Jó lenne kikapcsolni az életünkből Istent. Vagy legfeljebb készenléti üzemmódba helyezni. Ha úgy érzem, hogy egyedül nem boldogulok, akkor majd hívom, és akkor segítsen. Különben pedig ne szóljon bele az életembe.

S nem gondolunk bele, hogy büszkeségünk milyen nagy akadály! Néha még önmagunknak sem merjük bevallani, hogy kudarcot vallattunk, hogy segítségre szorulunk. Csak ki kellene nyújtani karunkat, csak térdre kellene borulnunk. S amíg halogatjuk, egyre nagyobb lesz a baj. Egyre fájdalmasabb lesz a beavatkozás.

Jólét idején mennyire megfogyatkozik a templomba járók száma is! Bajban pedig mindent megtennénk. Mindent, bármi áron visszakönyörögnénk magunkat Isten szeretetébe.

Annak a jelenlétét soha nem szoktuk szeretni, aki megakadályoz bennünket abban, amit szívesen teszünk, ami a kedvenc dolgunk, netán bűnünk.

Egy anekdota szerint, az egyik faluban egy lakodalom alkalmával, a vacsora után a lelkész, feleségével együtt indulni készült hazafelé. Az egyik nagyon őszinte vendég így szólt: Tisztelendő úr! Nagyon örültünk, hogy eljött, de még jobban, hogy már hazamegy. Élénk derültség követte ezt az őszinte megnyilvánulást. A lelkész is megértette, hogy ez azt jelenti: most már szeretnének dalolni, mulatni, a korlátokat túllépni - amit az ő jelenlétében restelltek volna.

Isten nagyon jól tud és lát mindent. Előtte nem lehet képmutatóan élni. Jól ismeri az embereket, s azt, hogy mi lakik bennük. Tudja azt is, ha másképpen szól a száj, mint ami a szívben van. Az ember nagyon gyorsan elárulja azt, ami a szívben van. „Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” (Mt 12,34)

„Mivel megvetitek ezt az igét, zsarolásban és csalásban bíztok, ezekre támaszkodtok, azért úgy jártok bűnötökkel, mint a magas kőfal, ha megreped, és megdőlve leomlással fenyeget: bármely pillanatban összedőlhet.” - hangzik az intés. Ám nincs veszélyesebb, mint dőlésnek indult kőfalnál keresni menedéket. A bűn is olyan, mint a repedés, amely arra figyelmeztet, hogy közel van a teljes romlás, az összeomlás. Ha egy falat nem javítanak meg, akkor egyre nagyobb lesz a rés, míg össze nem dől. Így dőlhet romba az emberek élete is, amikor egyik bűn után a másik növeli a repedést az életünk falán.

Egy ideig van lehetőség a kijavítására, de eljön az idő, amikor már minden késő. Hasznavehetetlenné válik az az ember, aki nem hallgat Isten figyelmeztetésére, s eljár felette az idő, a kegyelem ideje.

Hányszor ébredünk rá, csak a legtöbbször már későn. „Ha még egyszer elölről kezdhetném…” - sóhajtunk fel ilyenkor. Más lett volna Ádám és Éva sorsa, ha Isten szavára hallgat, és nem a kísértőére. Vagy Kainé, ha elfogadta volna a figyelmeztetést: „a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!” (1Móz 4,7) Vagy Júdásnak, ha nem enged a pénz csábításának. Vagy Péternek, ha nem hallgat a kísértőre. És folytathatnánk a sort akár saját életünkből is.

„Fel, mert az irgalom percei múlnak…” (EÉ 449,1) - hangzott énekünk. S ez kell, hogy átjárja a szívünket is. „Hiszen nem kívánom a halandó halálát - így szól az én Uram, az Úr -, térjetek hát meg, és éljetek!” (Ez 18,32) „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Mt 3,2) - harsogja Keresztelő János is.

Ilyenkor, egy év fordulóján nem csak visszafelé nézünk, hanem egy kicsit kutatjuk a jövőt is. Szeretnénk látni a boldog jövőt. Tudjuk és érezzük, ha nincs Messiás, nincs reménység. Ha nincs Messiás, csak a vesztes csata van, az összetörtség, kiúttalanság, elbukás, pusztulás van. Ez lenne csak, ha nem volna Messiás. De van, és van reménységünk. Benne, az ő keresztjében, Urunk szeretete által. Hallgass hát szavára. Térj meg testvérem, hogy élhess! Őnála, mindörökké.

Testvérem! Számolsz-e azzal, hogy ezekben a napokban is döntő perceket kongat felénk a kegyelem harangja. Nagy a veszély, és csak az segít, ha Őhozzá menekülsz. Aki nem akar Hozzá térni, az mindent elveszít. Aki azt akarja, amit Isten akar, az viszont mindent megnyer. Menekülj Jézushoz és akard azt, amit Isten akar. Tudjunk Jézus szavaival ekképpen imádkozni: „Atyám! … ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” (Mt 26,39) Ámen.