05Karácsony este - Ézs 09,01-06.doc

05.Ó3 - Karácsony este - Ézs 09,01-06

A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog. Te megszaporítod a népet, nagy örömöt szerzel neki. Úgy örülnek színed előtt, mint aratáskor szoktak örülni; ahogyan vigadnak, ha zsákmányt osztanak. Mert terhes igáját, a hátát verő botot, sanyargatójának vesszejét összetöröd, mint Midján napján. Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz. Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek URának féltő szeretete viszi véghez ezt!

158; 161; 167

Keresztyén gyülekezet, testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Mai világunkban, amikor a technika olyan hatalmas lépésekkel fejlődött, szinte alig marad megfejthetetlen, megmagyarázhatatlan dolog az ember előtt. A valamikor oszthatatlannak, s ezért ennek is elnevezett - idegen néven atom - is, mint kiderült; tovább is hasítható alkotó részeire. Az emberi idegpályák mechanizmusa, vagy az öröklődés folyamatai nyitott könyvként tárulnak fel a kutató ember szemei előtt. A világmindenség egyre több helyre enged betekintést. A világűr ismeretlen csillagai, bolygói, a mélytengerek élővilága már a TV képernyőkön, otthonainkban, a kényelmes fotelban ülve is megcsodálható. S e hatalmas technikai előrehaladás közepette mégis azt kell mondanunk ma: titokkal állunk szemben. Karácsony ünnepének e csodálatos titkával. Mert megérthetetlen, felfoghatatlan csoda az, ami egykor történt Betlehemben. Az, ahogyan Isten szereti az ő népét. Az, hogy Jézus Krisztusban jött közénk maga az Isten.

Milyen csodálatos is az, ahogyan Isten munkálkodik! Amikor úgy tűnik: nincs tovább, hiábavaló minden keresgélés a megoldások után, amikor úgy tűnik, nincs remény az ember számára, akkor lép közbe az Isten. Akkor, amikor az ember már csak lemondóan legyint, akkor válik láthatóvá az egyetlen, az egyetlen igazi út.

A nép sötétségben jár! Igen, ez volt, és ez ma is a jellemző. Amikor nem az Úrral jár, hanem nélküle. Látszólag talán minden rendben van, de hamarosan nyilvánvalóvá lesz, hogy: minden, ami Isten nélküli, az múló, tűnő árny csupán. A békesség is, az öröm is, a jólét is.

Milyen sötét és vigasztalan a háttér, amelyben élt a nép. Akár a politikai helyzetre, akár az egyes emberek életére tekintünk is - teljes a sötétség. Mert az a nép, amely elfordul Istentől, belezuhan a mélységbe, a pusztulásba. Olyan helyzet, amelyből emberileg nincs kivezető út. S ebben a sűrű sötétségben ragyog fel a fénysugár, a próféta reménysége.

Milyen csodálatos szó a reménység! Hiszen azt jelenti, hogy ahol már minden megszűnik, ahol csődöt mond a tudomány és a hatalom is, az emberi segítség is, ott ragyog fel, mint vigasztalás, mint éltető erő: a reménység. Mintha azt kiáltaná: Ember! Nincs elveszve minden addig, amíg reménykedni tudsz! S ez, a prófétai reménység a messze jövőbe világít, reflektorként megvilágítja az eljövendő, a megígért Szabadító alakját. „Mert egy gyermek születik nékünk...” - hangzik.

Ézsaiás ígéretben gondolkodott és bízott, míg az utókornak, s benne nekünk, már megadatott a beteljesedés öröme, valósága. Az ígéret Izrael népének nyomorúságos pillanataiban íratott meg, s a beteljesedés is akkor következett be, amikor már minden kilátástalannak tűnt.

Bizony, öröm a beteljesedés, öröm a szabadítás. Világosság ragyog fel a reménytelenség sötétjében. Hatalmas erejű bíztatás ez. Hiszen az éjjeli sötétség is azért elviselhető számunkra, mert tudjuk, hogy eljön a reggel - fényeivel. Milyen rettenetes lenne úgy élni, hogy hiába várnánk a hajnalra!

Vígasztal a próféta! Mert lesz világosság, eljön a hajnal! Elmúlik a sötét, a szomorúságot felváltja az öröm, s a félelmet elűzi a szeretet. „Mert egy gyermek születik nékünk...” - hangzik. S benne, Jézusban közénk jön a világosság. Nem pislákoló, imbolygó kicsiny fény, hanem nagy világosság. Olyan, amely be tud világítani a bűn sötétjébe is, az emberi szív mélyébe is, a halál éjszakájába is. Oda, ahova eddig senki és semmi el nem ért! A halál éjszakájába nem volt képes semmiféle vallás se bevilágítani, legfeljebb halvány fénnyel próbálta az elviselhetetlent elviselhetőbbé tenni. De Jézus világossága áthatolt ezen a falon is, s felragyogott.

Ez a világosság, amiről a próféta szól: Jézusban jött el. A gyermekben, aki a mennyből jött, aki a mennyei világosságot hozta közénk. Öröm a születése, mert benne jött el a Világosság! Az a világosság, amely örökkévalóságra szól.

„Gyermek születik nékünk!” - hangzik a próféta szava. Az, aki békességet hoz. Mert a békétlenségben, a háborúban nincs igazi nyertes, legfeljebb a gonosz. A háborúban csak áldozatok vannak. S igaz ez napjainkra is! Az ember kereste mindig a pusztulás elleni orvosságot. Kereste, pedig megvan. Isten kínálta fel e szabadítást - Krisztus Jézus vére által.

Jézus ígérete hangzik a messze időkből. Róla, ki gyermekként jön hozzánk. Úgy, mint ahogyan mi is megszülettünk. Elküldhette volna Őt Isten hatalommal telve - de nem tette. Lett mindenben hozzánk hasonlóvá. Azért, hogy megérezzük kimondhatatlan szeretetét, s hogy nekünk ne kelljen mentegetőznünk.

Csodálatos lesz a neve - mert Szabadító Ő. Csodálatos az, ahogyan ezt majd véghezviszi. Mert Ö a legnagyobb hatalomtól, az emberi életet elpusztító haláltól, a bűn büntetésétől szabadít meg.

Az uralom az Ő vállán lesz. Van hatalma a betegségek felett, a tisztátalan lelkek felett. Uralkodik a természeten, vihart csendesít le, s minden térd meghajol előtte. Mert uralma Istentől kapott hatalom. Még a halál felett is.

Ez a gyermek erős Isten. Mert amikor ostort font a templomban az árusok ellen, mindenki futott előle. Senki sem mert neki ellenállni, mert isteni erő mutatkozott benne.

S aki jön, aki született, örökkévaló. Nem múlandó életű, mint a földi ember. Jézus az örökkévalóság Atyja, mindazoké, akik valaha is éltek a földön.

S aki gyermekként közénk jött, Ő maga a békesség fejedelme.

Mert mi csak békétlenkedünk, haragosdit játszunk s megmérgezzük vele emberi kapcsolatainkat is.

Olvastam egy történetet, ami szerint

Két testvér, - aki egymás mellett élt és gazdálkodott, - egyszer összeveszett. Ez volt az első komoly összetűzésük negyven év alatt, amióta egymás mellett dolgoztak, megosztották gépeiket, munkaerőiket, az alapanyagot. Az egész dolog egy apró félreértéssel kezdődött, mely veszekedésbe torkollott. Összeszólalkoztak, és ezután néhány hét csend következett.

Egyik reggel valaki bekopogtatott János ajtaján. János kinyitotta az ajtót, és előtte állt egy ember ácsfelszereléssel. „Munkát keresek,” - mondotta. „Nincs valami, amiben segíthetnék neked?” „De igen,” - válaszolta az idősebb testvér. „Tudok számodra munkát. Nézd azt a patakot, ott annál a gazdaságnál. Az a szomszédom farmja, vagyis voltaképpen a testvéremé. Egy héttel ezelőtt még, azon a helyen egy rét állt, de ő kotrógépet fogott és most… a rét közepén ez a patak folyik. Talán azért tette, hogy feldühítsen, de én megmutatom neki. Látod azt a farakást a pajta mellett? Azt akarom, hogy állíts fel nekem oda egy magas kerítést, hogy soha többé ne lássam sem a telkét, sem az arcát.”

Az ács így szólt: „Úgy gondolom, értek hozzá. Mutasd meg, hol vannak a szögek, és igyekszem úgy megcsinálni, hogy elégedett legyél.” János segített az ácsnak összekészíteni az anyagot. Azután elment egész napra a városba. Az ács egész nap keményen dolgozott, méricskélt, fűrészelt, kalapált. Amikor a gazda napnyugtára visszatért, éppen befejezte a munkáját. Nagy csodálkozására nem állt ott semmiféle kerítés, hanem egy híd. Egy híd, amely összekötötte a patak mindkét partját. Valóban nagyon jól felépítette. A szomszéd, a gazda öccse pedig, kinyújtott karokkal haladt át a hídon. „Igaz barát vagy, mivel annak ellenére, amiket mondtam neked és tettem veled, felépítetted ezt a hidat.”

A két testvér kezet fogott egymással. Amikor megfordultak, az ács a szerszámait szedte össze. „Várj, maradj még pár napot. Van még számodra más munka is,” - mondta János. „Szívesen maradnék,” - válaszolta az ács, „de még sok ilyen hidat kell felépítenem.” (Az okos ács)

Igen testvéreim, ilyen hidakra van szükségünk. S arra, aki ezt újra építi - Isten és ember között.

Jézus az, aki azért jött közénk, hogy - mint a Békesség Fejedelme - elhozza a békességet, a megbékélést Isten és ember között is. Hogy helyreállítsa a jó rendet, hogy ráleljünk az „elveszett Paradicsom”-ra.

Igen, erről szól a próféta, és erre vártak népek évezredek óta - ahogyan egyik énekünkben hangzik is..

Karácsony - az új kezdet ünnepe. Jézus megszületése mérföldkő. Jézus maga a sarokkő, a szilárd alap. Benne van egyedül remény arra, hogy el ne vesszünk.

Isten elhatározta, és véghez is viszi tervét megmentésünkre. Bár múlnak az évek, változik a világ, sok-sok titokról lehull a lepel, de Isten csodája ma is leborulásra késztető titok marad. Hiszen - amint Vajda Pál: Megnyílt az út c. versében írja:

Ámen.