71Szentháromság ünnepe utáni utolsó vasárnap - 2Pt 03,(03-07)08-14.doc

69.Ó2 - Szentháromság ünnepe utáni utolsó (Örök élet) vasárnap - 2Pt 03,(03-07)08-14

(Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek, és ezt kérdezgetik: „Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van.” Mert rejtve marad előttük, szándékosan meg is feledkeznek róla, hogy egek régóta voltak, és föld is, amely vízből és víz által állt elő az Isten szavára. Ez által az isteni szó által az akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult, a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára.)

Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik. Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon bennetek békességben.

61; 9; 449; 269

Keresztyén gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Az egyházi esztendő utolsó vasárnapja a perspektívák találkozásának az ünnepe. Hiszen egyszerre jelenik meg benne a múltra, az egyházi évre való visszatekintés; és a jövőre, az emberi mértékkel egészen távoli jövőre való előretekintés.

Végigéltünk egy egyházi évet. Az üdvösség történetének ciklikus ismétlődése újra nyugvópontra jutott. Ez a teljes visszatekintés szinte csak erre a vasárnapra szól. Még egy hét, és ádvent első vasárnapjával újra kezdődik az egyházi év, készülünk Isten Fia születésének ünnepére. Miközben visszatekintünk, és ezzel egyszerre felkészülünk az ismétlődésre, egy egészen más horizont felé is lehetőséget ad Isten a kitekintésre. Figyelünk az utolsó időkről szóló tanításra is. Földi életünk ügyes-bajos dolgai között, egy szemellenzős világban - tekintsünk annyira előre, hogy meglássuk: türelmi időben élünk. Egyszer vége szakad ennek a világnak, és akár a mi életünkben, akár már halálunkban vár ránk az Isten napjának eljövetele. De Isten igéje - ebben a várakozásban - óva int a tétlen várakozástól.

Péter apostol mintha ma írta volna meg levelét. Hiszen annyira mainak tűnik minden sora. Az is, amiről a felolvasott részt megelőző néhány versben is ír: a várakozás és a kétkedés, a gúny és a téveszmék mindig is jellemezték az emberek életét.

Ugye nem ismeretlen a túlzott világvég várás gondolata ma sem? Voltak csoportok, akik azt hitték, ki tudják fürkészni Isten szándékát, s megfejthetik azt a titkot, amely Jézus visszajövetelének idejét rejti. Voltak már konkrét időpontok, napra pontosan meghatározott időpontok - de eddig még egyik sem lett a világvég időpontja. Azután módosították, de az sem volt igazi. S voltak olyan szekták, akik egy-egy ilyen kiszámolt napon csoportos öngyilkosságba hajszoltak emberek csoportjait is. Mint pl. 1978-ban  Guyanában, a venezuelai határ közelében egy időben több mint kilencszáz Népek Temploma szektatag és hívő követett el öngyilkosságot

De komoly embert - aki ismeri a Szentírást - ez nem téveszthet meg. Hiszen ott olvasható, hogy a világvége idejét még a Fiú sem ismeri, egyedül csak az Atya. Akkor miért mégis a próbálkozás? Talán azért, mert Istennek akarja magát gondolni az ember?! Mert még annál is többnek szeretné hinni önmagát!

Ahogyan voltak s vannak túlzottan világvég-várók, úgy voltak s vannak olyanok is, akik mindezt kétségbe vonják. Akik szerint az a világ csupán, amiben élnek, s addig tart az élet, amíg el nem jön a vég, a meghalás pillanata.

A várakozás - lesz vagy nem lesz, vagy ha lesz, mikor lesz - válsága olyan alaphelyzet, amely az első keresztyén nemzedék kihalása óta mindig időszerűen szorongatja Isten népét ebben a világban. Kérdések, amelyek - kimondatlanul is - foglalkoztatnak minket. Bennünk is ott van a várakozás, s megzavar, ha valaki másképpen gondolkodik. Ha gúnyolódók kerülnek látóterünkbe, Isten fogadatlan prókátorai akarunk lenni. Védjük, magyarázzuk Isten - számunkra késlekedésnek látszó - ígéretbeváltását. Pedig erre semmi szükség. Mert Ő eljön, akkor, amikor elérkezettnek látja az időt. Csak a MIKOR a bizonytalan!

Ki ne találkozott volna már gúnyolódókkal! Akik a maguk igazát állították. Vagyis azt: csinálj bármit, úgyse lesz következménye.

A gúny a legkézenfekvőbb és leggyakoribb problémaforrás. Valójában zavarba ejtő, s talán megszégyenítő is, amikor váratlan helyzetekben nekünk szegezik a kérdést: „Hol van Isten? S mi lesz ígéretével? Visszajön valóban Jézus, vagy csak beváltatlan ígéret marad?” Hiszen úgy látszik, évezredek óta semmi sem történt. Hiába a horoszkópok tudománya, a döntés Isten kezében van.

A gúny mellett a kételkedés is befurakodik gondolataink közé. Hiszen nem tudjuk megfejteni titkát, azt, hogy: hogyan jár Isten órája? Miért jár másképpen, mint a miénk? Hogyan van az, hogy „az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap?”

A 90. Zsoltár cseng vissza az apostol levelében, ezért olyan ismerősek ezek a sorok. Bizony, egészen más az isteni időszámítás. Valóban isteni. Mert Urunk szeretetéről szól. Az Ő megtartó s mindenkit megmenteni akaró szeretetéről.

Beszűkült látásmódunkban nehéz meglátni az istenit. Ami nem csupán mennyiségileg, de minőségileg is sokkal több az emberinél. Az isteni perspektíváben az idő nem ugyanaz, mint ahogyan mi, emberek érzékeljük ezt. Hiszen még a várakozásban is ugyanaz az idő repül, ha kellemes a környezet, ha van kivel közben egy jót beszélgetni; s bizony ólomlábakon jár, ha szorongunk, ha félünk valamitől, netán csak az unalom gyötör.

Miért késik az Úr? - kérdezik, s kérdezzük mi is szüntelenül. Az idő, amelyet érzékelünk, amelyet egyesek számon kérnek, amelyen mások csúfolódnak - Isten ajándéka.

Hiszen az idő: haladék. Urunk türelme végtelen kegyelem minden ember számára. Mert a megtérés fontosabb Istennek, mint az ítélet végrehajtása. Ádventre, a várakozásra, majd karácsonyra, a beteljesülésre tekintve - nem lehet nem észrevenni: Jézus Krisztus közénk jötte nem más, mint Isten türelmének megtestesülése. Mert ennyire fontos Istennek az ember. Türelmes, időt ad, hogy úgy tudjunk élni, hogy úgy tudjunk készülni arra, ami majd bekövetkezik - hogy az az üdvösségünkre, s ne pedig a kárhozatunkra legyen.

Igaz, hogy nem tudatja, mikor lesz az a nap, de azt igen, hogy ígéretét beváltja Akkor, amikor Ő úgy látja jónak! Vagyis: bizonyosság, hogy eljön! S ez a biztosan bekövetkező ítélet már most az életünkre vonatkozó következményeket hordoz. Már itt fel kell készülni az eljövendőre. Már most és itt komolyan kell venni Őt. Azt, hogy újjá teremti a világot, ahol minden, - mi egykor el- és megromlott, - múlttá válik.

Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon bennetek békességben.

Igen, türelemre és tiszta életre indít az igaz tanítás. Isten még mindig ad időt a bűnbánatra, a megtérésre és a megújult életfolytatásra.

Időt ad, hogy Krisztus lehessen életünk meghatározója. Hiszen aki mindent Krisztus nevében mond és tesz, az nem mond és nem tesz mindent, csak a jót.

Jézus ma még vár - ahogyan énekeltük is. Ne élj vissza türelmével! Hiszen ma még lehet, ma még szabad. S hogy lesz-e holnap, egyedül csak Ő tudja.

Eszembe jut egy - talán már többször is idézett - kis történet:

A főgonosz, a főördög maga elé rendelte ördögeit és beszámoltatta őket munkájukról. Kíváncsi volt, hogy milyen elszántsággal és eredményességgel végzik megrontó és elkárhoztató munkájukat az emberek között a földön.

Előhívja az elsőt, aki elmondja, hogy mindenütt azt sulykolja az emberekbe, hogy „nincs Isten”, ne is foglalkozzanak ezzel a kérdéssel.

„Nem jó” - mondja a főördög. „Hiszen Isten létezése tagadhatatlan, még a legostobább ember sem kételkedik ebben. Csak saját magadat járatod le.”

A következő ördög félénken kezdi el beszámolóját: „Én mindenütt azt mondom, hogy van Isten, de a világ megteremtése óta ügyet sem vet rá. Azt tehettek, amit akartok, úgysem kéri számon tetteiteket.”

„Ez sem jó” - mondja újra a főördög. „Hiszen minden gonosztett után megszólal bennük a lelkiismeret hangja. S tudják, hogy EZ Istentől jön.”

A harmadik ördögfióka szinte már meg sem mer szólalni. Csak a szigorú parancs oldja meg a nyelvét.

„Én mindenütt azt mondom, hogy van Isten, sőt azt is el szoktam mondani, hogy minden tettüket számon fogja kérni. De hozzáteszem: soká jön még el a számonkérés ideje, bőven van még idejük jóvátenni minden rosszat.”

„Ez az! Ez tökéletes!” - kiáltott fel a Főördög. „Ez miatt fognak a legtöbben elkárhozni. Mert mindenki csak vár és vétkezik, közben elillan az életük s vele együtt a legutolsó lehetőség is.„

Bizony, amint énekeltük is: „Lankadni nincs idő életnek útján, …. Drága a pillanat, jő a halál.”

Kedves Testvérek! Így lépjünk át a múltból a jövőbe, és ilyen reménységgel várjuk a megígért Megváltó újbóli eljövetelét. Tegyük le sorsunkat, életünket Urunk kezébe. S akkor „így szívünk se fél, távol fénylik a cél, s ránk örök országod hajnala kél.”(EÉ 449,4). Ámen.