68.Ó2 - Szentháromság ünnepe utáni 26. (Reménység) vasárnap - 2Ts 01,03-10
Szüntelen hálával tartozunk Istennek értetek, testvéreim, amint ez méltó is, hiszen hitetek nőttön nő, és az egymás iránt való szeretet gazdagodik mindnyájatokban, úgyhogy mi magunk dicsekszünk az Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek. Ez annak a jele, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor titeket méltónak nyilvánít az ő országára, amelyért szenvedtek is. Mert hiszen igazságos dolog az Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen, nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival, tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától, amikor eljön az a nap, hogy megdicsőüljön szentjei között, és csodálják mindazok, akik benne hittek, aminthogy ti is hittel fogadtátok bizonyságtételünket.
Keresztyén gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Ahogyan múlnak a napok, ahogyan fogy az idő, egyre több szó esik arról, hogy milyen lesz a jövő. Van, aki egy legyintéssel elintézi, van, aki tele van aggodalmaskodással, de nagyon kevesen élnek szívükben örömmel és hálaadással.
Van, aki számára csak a jelen létezik; van, aki a közeledő holnapról sem akar tudni.
Keresztyének vagyunk, s ez a név, a Krisztushoz való tartozás kötelez is. Nekünk kell, hogy legyen jövőképünk! Nekünk kell, hogy legyen reménységünk! Vajon mi - kedves testvéreim - hogyan gondolunk Jézus Krisztus visszajövetelére? Közömbösen, félelemmel, vagy pedig örömmel és hálaadással?
Egyszer hallottam egy hasonlatot, miszerint a keresztség útlevél Isten országába. Milyen csodálatos dolog, hogy ez az útlevél mindenki számára elérhető! Nem pénz, nem emberi jóindulat, nem a hatalom engedékenységének kérdése, hanem Isten szeretetének nagy ajándéka. De - és nagyon sokszor eszembe jut az egyik régi munkatársam esete - elég csak hozzájutni?
Sok-sok évvel ezelőtt, a 70-s évek végén történt ez. Akkor, amikor nyugatra csak 3 évente lehetett útlevelet kapni, s sokak kérvényét ennek ellenére is visszautasították. Egyik munkatársam - akinek rokonai Franciaországban éltek - örömmel mutatta kék útlevelét, amely a nyugatra való kiutazást jelentette. S ott volt benne az érvényes francia vízum, a beutazási engedély is, amit jó előre, idejében beszerzett. Kivette az egész éves szabadságát s elköszönt. „Viszontlátásra egy hónap múlva!” - mondta közvetlenül elutazása előtt. S legnagyobb meglepetésünkre két nap múlva újra láttuk. Ugyanis sok száz kilométeres utazás után, Franciaország határán vették észre, hogy az idejekorán beszerzett vízuma lejárt. Nem tehetett mást, vissza kellett fordulnia.
Vajon mi, akik részesültünk a keresztség ajándékában, gondolunk-e arra, hogy vajon érvényes-e még az útlevelünk, vagy a vízumunk, érvényes-e teljesen az utiokmányunk?
Pál apostol is, Luther is - miután felismerték Isten Krisztusban közénk jött szeretetét, boldogan várták a megígért számadás napját. Hálaadással a szívükben, félelem nélkül.
Amint Bonhoeffer is ilyen békével tudta elmondani imádságát. Azt, amit az elmúlt vasárnap is idéztem. Amit 1945-ben, a német koncentrációs táborban imádkozott, tudva már azt, hogy hamarosan kivégzik és véget ér földi élete.
„Áldó hatalmak oltalmába rejtve, csak várjuk békén mindazt, ami jő.
Mert Isten őriz híven reggel, este. Ő hű lesz, bármit hozzon a jövő.” (ÉK 355,1)
De a mai emberek legtöbbjének szívében az Istenhez való közelkerülés gondolata félelmet ébreszt.
Pedig nem a Biblia, s nem a hitvallásaink, hanem évszázados tanításunk az oka annak, hogy ha előkerülnek az utolsó időkre vonatkozó kinyilatkoztatások, tanítások, akkor bennünk az ítélettartás félelme tör elő.
Azért testvéreim, mert elkényelmesedtünk! Azért, mert elvilágiasodtunk. S legalább időnként figyelmeztetni kell az igehallgató gyülekezetet arra a végső elszámolásra, amely bekövetkezik. Fel kell ébreszteni a felelősségtudatot, s lehetőleg mindenkit ki kell mozdítani a tunyaságból, a közömbösségből. S erre gondolva kerültek elő a félelmet keltő igék, és szorult egyre jobban háttérbe az utolsó nap, Jézus visszajövetele napjának és az ítélettartás hírének örvendetes és vigasztaló vonása.
Van, aki a gyermeke nevelésénél a büntetést helyezi előtérbe, ha az nem viselkedik jól. Pedig mennyivel eredményesebb a jó magatartásért járó jutalomra irányítani a figyelmet. A fenyegetés megbénít, még a jó cselekvésére is. Míg a jutalmazás ígérete szárnyakat adhat.
Jézus visszajövetelének ígérete fényében egyre erőteljesebb lett a rémisztgetés, a törvény hangsúlyozása; s eközben elhalványult, elerőtlenedett az evangélium.
Pedig a törvény a cselekedetek méregetésére késztet, kétségbeesésbe kerget, zsákutcába terel; míg az evangélium, a visszatérő Jézussal való találkozás örömével, és vigasztalást hordozó üzenetével szembesít.
A törvényt betöltő Jézus magához akar emelni. A „hamarosan találkozunk” érzet ma, ezen a vasárnapon a vágyat, az örömet akarja bennünk ébreszteni.
Sok minden történt Jézus mennybemenetele óta. Bár változtak az idők, a körülmények, nemzedékek váltották azóta egymást, az evangélium hirdetői is cserélődtek - de soha nem változik, és nem cserélődik ki az evangélium, amely örök, amely ránk is érvényes, amely akkor is megtart, ha Pál mondja ki, de akkor is, ha a tanítványai hirdetik.
Az üzenet, amely ma is a gyülekezet elé kerül, olyan, amely Jézus visszajöveteléről és ítélettartásáról szól, ma is érvényes, nem fog rajta az idő. S Isten gondoskodik róla, hogy minden nemzedék számára megszólaljon.
S az ítéletben nem a bosszú, hanem az igazság fog érvényesülni. Mint ahogyan
„Egy keresztyén orvos megpróbált bizonyságot tenni egy nagyon erkölcsös asszonynak, aki olyan gyülekezethez tartozott, amely tagadta a megváltás szükségességét, és az eljövendő ítélet valóságát. „Isten túlontúl szeret engem ahhoz, hogy elkárhoztasson” - volt a beteg válasza. „Nem hiszek egy olyan Istenben, aki olyan helyet készít, mint a tűznek tava.”
A hölgy beteg lett, és a diagnózisa rák volt. Műtétre volt szüksége. —Nem tudom, megműtöm-e — mondta neki az orvos a kórházi szobában. —Túlontúl kedvelem magát ahhoz, hogy önbe vágjak és fájdalmat okozzak önnek.
—Doktor úr —mondta a beteg — ha valóban kedvel engem, akkor mindent szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy megmentsen. Hogy engedhetné, hogy ilyen szörnyű dolog a testemben maradjon?
Ezek után könnyű volt megmagyaráznia az orvosnak, hogy ami a rák a testben, az a bűn a világban; és mindkettővel teljeskörűen és véglegesen el kell bánni. Ahogyan az orvos sem szeretheti az egészséget anélkül, hogy nem gyűlölné a betegséget és nem kezelné, ugyanúgy Isten sem szeretheti az igazságosságot, anélkül, hogy ne gyűlölné a bűnt és el nem ítélné.”
Mi szeretjük „rendezni az adósságainkat”, főleg akkor, ha sérelmekről, bántásról, szenvedésről van szó. De hol a határ? Az erőszak csak erőszakot szül, a bosszú csak újabb erőszakot és fájdalmat.
A keresztyén életfolytatás nem egyszer viharral, küzdelemmel járt, és jár. Éppen ezért örömhír az, hogy Isten igazságos, s minden cselekedetét a szeretet irányítja. Ő nem összetörni, hanem helyrehozni akarja mindazt, ami a világban az idők folyamán tönkre ment. Ez a reménység tud megőrizni a csüggedéstől, a cinizmustól, a közömbösségtől. Megerősít abban, hogy a gonosz felett is győzedelmeskedik a mi Urunk.
Van miért hálát adni - testvéreim! A szeretetben megnyilvánuló hitért. A nekünk szóló, a minket megszólító evangéliumért. Vajon csak abban lehet reménykednünk, hogy az ítélet félelmetességétől való rettegés kerget be a mennyországba?
Hatalmas erőforrás, ha nem csak azt halljuk, hogy Jézus segítség, erő és védelem a mindennapok küzdelmeiben, hanem az is csodálatos erőforrás, hogy valami nagyszerű történik majd akkor, amikor Urunk visszajön.
Halljuk meg a nekünk szóló igében felcsendülő evangéliumot. Amely nem a szorongásra, nem a félelemre épít, hanem fel akar szabadítani a boldog örvendezésre.
Mint ahogy 527. énekünk ezt így mondja ezt e (1. és 5. versszak):
„A mennyekben, a mennyekben vár öröm végtelen.
Nem némul el az énekszó, zeng, ujjong szüntelen.
Ott színről színre lát a szem, és ékességben látja fenn ég és föld Istenét.
Megnyerni mennynek örömét - készíts el Jézusom!
Te értem hullott véredért vár engem irgalom.
Mi jó most áment mondani és mindörökké áldani ég és föld Istenét.”
Elfelejtett jelszó?
70Szentháromság ünnepe utáni 26. (Reménység) vasárnap - 2Ts 01,03-10.doc
—
Microsoft Word Document,
46Kb
