10Karácsony utáni vasárnap - Ézs 49,13-16a.doc

10.A3 - Karácsony utáni vasárnap - Ézs 49,13-16a

Ujjongjatok, egek, vigadozz, föld, törjetek ki ujjongásba, hegyek! Mert megszánta népét az ÚR, és könyörül a nyomorultakon. De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az ÚR, megfeledkezett rólam az én Uram! Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! Íme, tenyerembe véstelek be.

281; 1; 380; 293

Keresztyén gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Karácsony utáni vasárnapon - bár ószövetségből származik ez az előbb felolvasott ige, mégis elmondhatjuk, hogy - talán a legismertebb ige az, amelyen keresztül szól ma hozzánk Urunk.

Gyakran hangzik kereszteléskor, én is szívesen választom! Hiszen mai világunkban, amikor minden olyan gyorsan változik, amikor a most legfontosabb rövidesen feledésbe merül, olyan jó ezeket a szavakat hallani.

„Fontos vagy nekem!” - hangzik el nem egyszer ez a mondat. Gyermek mondja szüleinek, fiatal mondja szíve választottjának - és akkor valóban úgy is gondolja. De olyan gyorsan múlttá válhat mindez.

Nem az emberek jellemzője a hűség, az állhatatosság! Még akkor sem, ha sokan tiltakoznak a kijelentés hallatán. A hűség nem konzervativizmust jelent. Azt sem, hogy kényelmesebb maradnom, mint mozdulnom. Az értékhez, a valóban fontoshoz való hűség sok sebből vérzik - legalábbis nálunk, embereknél.

Ezért is olyan szívet melengető, ezért is olyan csodálatos a próféta könyvében olvasható kijelentés! Emlékezetünk sokszor kihagy, ezért csomót kötünk a zsebkendőnkre, hogy legalább arra emlékezzünk: van valami, amit nem szabad elfelejtenünk. A mi Urunk - emberi képies kifejező eszközöket használva - szól így: „Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! Íme, tenyerembe véstelek be.” Vagyis itt vagy a szemem előtt, állandóan! Ha akarnék, sem tudnék rólad megfeledkezni! Hiszen - éppúgy Ézsaiás könyvében hangzik ez is, amikor ezt mondja: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!”

Minden karácsonyi énekünket az örvendezés járja át.

„Ujjongjon ma szív és lélek, Amikor zengve szól Az angyali ének,

S áthat minden messzeséget Hírhozó égi szó: Isten emberré lett!” (ÉK 162,1)

Amikor megkérdeztek valakit a karácsony jelentőségéről, s arról, hogy mit jelent számára az ünnep, ezt felelte: „Ha csak a kisgyermeket látom is, öröm tölti be a szívemet, de ha arra gondolok, hogy általa minden ember megváltott lehet, megnémulok, és csak áldani tudom az Urat!”

Karácsony még csak pár napja múlt el! De azóta is hangzik az evangélium. Azaz: hangzik az örömhír. Van min ujjongani testvéreim! Nem csoda, hogy Isten erre szólítja népét, akit megszánt. Nem csoda, hogy amiként a teremtett világ együtt sóvárog Isten fiainak megjelenésére, és maga az egész teremtettség várományosa a megváltásnak (Rm 8,19-22.), az ujjongásra való felszólításban is részt kap: ezért szól az égnek-mennynek, a földnek, a hegyeknek a felszólítás: „Ujjongjatok, egek, vigadozz, föld, törjetek ki ujjongásba, hegyek!” Mindenki vegyen részt az örömben, hiszen hihetetlen és csodálatos az, ami történt! Az Úr nem nézi tétlenül népe nyomorúságát, hanem szánakozik felette, részvéttel van iránta, együtt érez vele!

Karácsony ünnepén sok helyen hangzott az ének:

„Boldog öröm, nap derült ránk, vigadjon szívünk, zengjen szánk;

Az egész világ vigadjon, Istenünknek hálát adjon!” (ÉK 165,1)

Karácsony ünnepén, s múltával is - e csodálatos örömhír hallatán - talán nem is nehéz eleget tenni e felszólításnak. Az ember ma is, most is érthetetlenül áll e csoda mellett, mert nincs rá magyarázat, meghaladja az értelmet. Az a csoda, hogy az Isten emberré lett; az a csoda, hogy közénk jött - ma is ámulattal tölt el.

Mennyiszer járunk úgy, hogy hiába az ujjongásra biztató isteni ige, mi mégis kifogásokat sorolunk, hogy miért is nincs okunk ujjongani! Szörnyű, de ezt tette kezdetektől fogva a mai napig Isten népe! Már Egyiptomban panaszkodtak Mózesnek, hogy inkább hagyta volna békén őket, akkor nem súlyosbodott volna a szolgaság robotja; a pusztában is mennyit zúgolódtak, hogy nincs ennivaló, nincs víz, nincs ez, nincs az... Sajnos nagyon is magunkra ismerhetünk. Ézsaiás idején úgy látszik, az elhagyottság volt az egyik panaszforma. Azon sopánkodtak, hogy elfelejtette őket az Úr.

Hallottam, hogy két kisgyermek bújócskát játszott. De egy idő után az egyik megunta, és elkezdett valami mást csinálni. A másik csak várt, de hiába. Végül előbújt és sírva odaszaladt az édesanyjához: - Anya, engem elfelejtett a testvérem, mert már nem is keres! - mondta hüppögve.

Sokszor az Úristen is elrejtőzik, és várja, hogy keressük és rátaláljunk. Milyen furák is vagyunk! Hiszen nem az Úr felejt el minket sohasem, hanem mi feledkezünk meg Róla. Nem Ő hagy el, hanem mi hagyjuk el Őt. Csak éppen nincs ínyünkre beismerni ezt a bűnünket, és inkább panaszkodunk hamis ártatlansággal, hogy elhagyott az Isten, elfeledkezett rólunk. Nincs velünk, azért van a temérdek nyomorúság egyházunkban, gyülekezetünkben, egyéni életünkben! - panaszoljuk. Igen, Nélküle csak gond és nehézség van. Addig, amíg Nélküle akarunk boldogulni. Ő legfeljebb háttérbe vonul, és várja, hátha tovább keresünk és rátalálunk.

Megdöbbentő a kép, amelyet elénk tár: Hát megfeledkezik-e egy anya csecsemőjéről? Eldobhatja-e magától? … Bizony, kórusban felelhetjük: Igen! Szörnyű, de hány csecsemőt találnak manapság is a kukában, vagy kuka mellé kitéve, hány csecsemőről és gyermekről mondanak le, még születésük előtt, mert teher. Jobb esetben a kórházak elé kitett inkubátorba teszik őket. Mert a gyermeket váró édesanya a köznyelvben is legtöbbször terhes, nem pedig áldott állapotú! Volt egy film, amely Balzac életéről szólt, s megdöbbentő volt a kezdőjelenete:

Az iskolaszolga a kiskamasz Balzac nevét kiáltja. Végre megtalálja a csirkefogót. Megkérdezi:

— Hány éve tanul itt Angliában?

— Már 5 éve.

— Ezalatt hányszor látogatta meg az édesanyja?

— Egyszer.

— Akkor ez most a második alkalom.

A fiú szalad. Az iskolaszolga így szól:

— 10 perce van.

Aztán a gyermek lelkesen szalad anyjához. Amikor odaér, az kezét magától eltartva mellkasának szegezi, és nem engedi, hogy közelebb menjen:

— Aki ilyen rosszul tanul, annak nem jár se csók, se ölelés! - mondja ridegen.

Rettenetes! Hát ha a napi iskolába járásból ér haza a gyermek egy intővel, még talán megértjük ezt a hidegséget. De 5 év alatt a második, pár perces látogatást így kezdeni?! Bizony, bár a szeretetnek a legerősebb formájaként tartjuk számon az anyai szeretetet, és valóban kiváló példája lehet annak, hogy Isten szeretetét érzékeltessük, mégis, az anyja sajnos alaposan megfeledkezhet csecsemőjéről!

Ezért fontos, hogy Isten nem áll meg itt, hanem továbbfolytatja: Ha mások meg is feledkeznének, én soha! Ne a földi szülők példái közül a lehető legrosszabbat vegyük alapul, hanem a legjobbat, és még azt is szorozzuk meg végtelennel — akkor sejthetjük meg derengő távolságból, milyen is lehet a Teremtő szeretete teremtményei iránt, a mennyei Atya szeretete gyermekei iránt.

Mi emberek igyekszünk emlékezetünkbe vésni dolgokat, személyeket. Több, de inkább kevesebb sikerrel. Igyekszünk szeretteink emlékét úgy is megőrizni, hogy sírkőbe véssük. Isten ellenben saját tenyerébe vésett! (16a.) Mintha dolgozószobájában a falra egy fényképet akasztott volna, azt mondja: „szüntelen előttem vannak falaid!” (16b.) Lehet a Yad Wasemben hatalmas kőfalakra vésni a városok nevét, ahonnan zsidókat hurcoltak koncentrációs táborba és ölték meg őket, de ez mind semmi ahhoz képest, amit Isten jelent ki, ahogyan markába metszett Téged, és szüntelen előtte vagy, sosem fejelt! Némuljon hát el a panasz ajkadon, bármilyen elhagyatottnak is érzed magad, és nyíljon meg az ujjongásra! „Ujjongjatok, egek, vigadozz, föld, törjetek ki ujjongásba, hegyek!” (13a.)

Karácsony - amely mindenkor Isten végtelen, senkihez és semmihez nem hasonlítható szeretetéről tesz bizonyságot - azt hirdeti, hogy „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!”. Sosem feledkezik meg rólad, még ha te gyakran el is felejted Őt. Azt, hogy szeret, azt, hogy soha nem felejt el, ennél jobb hírt nem is mondhat Urunk! Ekkora ajándékkal nem örvendeztethet meg minket senki más, csak a mi szerető Istenünk! Ámen.