61Szentháromság ünnepe utáni 17. vasárnap - Lk 14,01-11.doc

Szentháromság ünnepe utáni 17. vasárnap - Lk 14,01-11

Amikor egyszer szombaton bement a farizeusok egyik vezetőjének a házába ebédelni, azok figyelték őt. Íme, ott egy vízkóros ember került elébe. Ekkor Jézus megkérdezte a törvénytudóktól és a farizeusoktól: „Szabad-e szombaton gyógyítani vagy nem?” De ők hallgattak. Erre kézenfogta a beteget, meggyógyította és elbocsátotta. Hozzájuk pedig így szólt: „Vajon, ha közületek valakinek a fia, vagy ökre szombaton esik a kútba, nem húzza-e ki azonnal?” Nem tudtak erre mit felelni. Azután egy példázatot mondott a meghívottaknak, amikor észrevette, hogyan válogatják a főhelyeket: „Ha valaki meghív lakodalomba, ne ülj a főhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. És ha odamegy hozzád, aki meghívott téged is meg őt is, és így szól: Engedd át neki a helyet! - akkor szégyenszemre az utolsó helyre fogsz kerülni. Hanem ha meghívnak, menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb! - s akkor becsületed lesz minden asztaltársad előtt. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”

290; 9; 446; 277

Keresztyén gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Figyelj Jézusra! Figyelj rá, figyelj arra, amit mond; és arra is, amit tesz! Talán ugyanezeket a felszólításokat mondták el ott, egykor a farizeusok, amikor a történet szerint szombatnapon ott volt velük Jézus egy asztalnál, s ugyanezeket a szavakat ismételhetnénk meg mi is, kétezer évvel később. Csak az indíték más. Amíg azok Jézust tőrbe akarták csalni, addig számunkra csodálatos dolgokat mutat meg. Míg ott azért figyeltek, mert el akarták veszíteni, addig nekünk azért kell Őreá figyelnünk és követnünk, hogy mi el ne vesszünk.

Egy gyógyításról szóló beszámoló és egy tanítás hangzott el ebben a felolvasott igében. Látszólag a kettő között nincs semmi összefüggés, legfeljebb annyi, hogy Jézus a farizeusok között van egy szombatnapi ebéden. Jézust akarják leleplezni; azt szeretnék bebizonyítani, hogy Ő nem tartja be a törvényeket. S a kérdezőkbe belefullad a szó, elnémul a vád, sőt! A vádlók vádlottakká lesznek. Lehull az álarc!

Jézus nem védekezik, hanem cselekedeteivel is válaszol. Tetteivel és szavaival fedi fel előttük teológiájuk és kegyességük hibáit, amelyek korlátok közé szorítják és akadályozzák a szeretet érvényesülését. Az Isten tiszteletéről alkotott hamis fogalmuk, mérhetetlen becsvágyuk szembe kerül a szeretet parancsolatával. S a hamis teológiájuk hamis életfolytatáshoz vezet. Mert baj van a hittel, ha ellentétbe kerül a szeretettel. De az sem szeretet, ami szembe kerül a hittel. E kettő ugyanis nagyon szoros kapcsolatban van egymással, s nem játszható ki egymás ellen.

Törvények, amelyek ugyan nem tesznek igazzá, de segítenek megtalálni a helyes utat. Milyen szépen el tudjuk mondani mind a tíz parancsolatot, de idegenül cseng annak rövid summája, összefoglalása, amely így szól: „Szeresd a te Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

Jézus ünnepnapon hivatalos az egyik főfarizeus házához, ebédre. De a meghívás alapja nem a tisztelet, nem a szeretet, hanem a gonoszság. Kívül nyájas mosoly az arcokon, belül gonosz indulatok. A látszat és a valóság éles ellentétben áll egymással. Hiányzik a szív és a száj összhangja.

Meghívják, vendégül látják, de csak azért, hogy belekényszerítsék egy megrendezett helyzetbe. Felhasználják a másik ember nyomorúságát is, hogy elérjék céljukat. Hát hol van az a híres vendégszeretetük, amely szerint a gazda - akár még az élete árán is - meg kell, hogy védje a vendégét? Ehelyett tőrbe akarja csalni, ki akarja szolgáltatni a vendégét.

Valaki segítségre szorul; egy beteg, akinek Jézus a reménysége. „Figyeld Jézust!” - suttogják egymásnak a fő-fő törvényismerők. Tökéletesnek látszik a csapda, hiszen ha Jézus - akár a szombatra hivatkozva is - nem gyógyítja meg a beteget, akkor szívtelenséggel, könyörtelenséggel vádolhatják meg. De ha mégis gyógyít, akkor pedig törvényszegés a bűne, mivel a törvény megtilt mindennemű munkát szombaton.

Luther Márton úgy magyarázza a parancsolatokat, hogy már a szív gonosz indulata is a törvény megszegése. Elég csak gondolatban gonosz terveket szőni, mozdulat nélkül is megvalósul a törvényszegés.

Micsoda álszent, farizeusi magatartás! Amikor nem a jót keresem a másikban, hanem a rosszat. Betű szerint ugyan megtartják a nyugalom napját, még a legcsekélyebb munkától is tartózkodnak, de lelkükben ördögi gondolatokat forralnak Megváltójuk ellen.

Ugye, milyen nehéz a törvény igája! Érzik, hogy lehetetlen annak maradéktalan betöltése. S mégsem a kiutat, mégsem a szabadítást keresik és látják meg Jézusban, hanem az evangélium szabadítását a törvénnyel akarják megakadályozni, megbilincselni.

A farizeusok példája megmutatja, hogy milyen NE legyen a mi ünnepszentelésünk. De figyeljünk Jézusra, s meglátjuk a helyes utat.

Mert Ő belelát a szívek mélyébe. Jézus visszakérdez: „szabad-e szombaton gyógyítani?” A kérdés meglepő számukra, mert hiszen fordítva, ők szerették volna ezt Jézusnak feltenni. Zavarba hozó kérdésük lenne, de csak kérdezésre készültek fel, ezért a válasz helyett hallgatnak.

S Jézus nem vár sokáig, hanem cselekszik. S azzal, hogy gyógyít, meg is válaszol a kérdésre. Rámutat a törvény helyes értelmére. „Nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért” - mondja másutt. Isten törvényei nem ellenünk, hanem értünk vannak. Isten nem játszható ki az ember ellen!!!

Egy fejezettel korábban szintén egy szombati gyógyításról olvashatunk. Jézus ott azt mondja: „állataitokat is eloldozzátok szombaton és megitatjátok; én most embert oldoztam fel betegségéből!” Be kell látni Jézus ellenfeleinek, hogy amit az állattal szemben megenged a törvény, azt emberrel szemben sem tilthatja meg. Mert Jézus nem a törvényt, hanem a hamis törvényértelmezést szegte meg.

A vád elhalkul és elcsendesedik. Valami megvilágosodik számukra. Jézus úgy szól, úgy tanít, úgy gyógyít, mint akinek hatalma van. A Hegyi beszéd végén az őt hallgatók ezt ki is mondják. Itt ez a hatalom megvilágosítja az értelmet.

Luther megállapítása nagyon elgondolkodtató: „az ünnepet nem a munkaszünet szenteli meg, hanem Isten igéje!” Mert milyen megszentelése a napnak a semmittevés, ha benne nincs helye Istennek, az Ő dicséretének. Tartalom nélkül mit ér bármilyen forma! Jézus könyörülő szeretete tölti meg tartalommal a szavakat, s éltet.

És Jézus még egy példázatot is mond. Versengés egymás között, téves értékelés. Mert a közvélemény szerint a gazdagság, a rang, az előkelőség, a vallásosság az isteni jutalmazásnak volt a mutatója. Az Isten előtti megbecsültség jelzésére szolgált az ülésrend is. Hányszor érezzük magunkat különbnek a másiknál. Még igazabbnak, még buzgóbbnak, még hívőbbnek. Magunkra tekintünk csak, s nem arra, aki meghívott és elhívott. Pedig Őreá tekintve jelentőségét vesztené az első vagy az utolsó hely. Hiszen mindegyik hely ugyanannál az asztalnál van. A legfontosabb az, akinek az asztalánál lehetünk, akivel asztalközösségben lehetünk, aki közösséget vállal velünk.

Jézus a hangsúlyokra figyelmeztet! Ő nem bántani, vagy megszégyeníteni akar, hanem segíteni. Hogy megnyíljon szemünk a látásra.

Ő nem alázatos magatartásra, hanem igazi, felszabadult örvendezésre akar megtanítani. Fel akar szabadítani a szorongások alól, úgy, hogy hív minket, és közösséget vállal velünk. Egymás mellett jelöli ki a helyünket az ünnepi asztalnál és a hétköznapok szolgálatában egyaránt.

Testvérem! Ma is, most is érvényes: Nézz Jézusra! Figyelj Őreá! S őszintén, bizalommal, hittel reátekintve megmutatja az igazi, Istenhez vezető utat. Hogy el ne vesszünk. Hogy éljünk Őbenne, örökké! Ámen.